Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hitel után

Sokan megénekelték már, mégsem egyértelmű sokak számára, hogy mi értelme volt hitelekbe taszítani a magyar embereket, így most összegyűjtöttünk némi infót. Ez amolyan tudd-hogy-értsd szitu.

A múltat mindenki ismeri, talán jobban is, mint szeretné. Mindenre volt hitel a lakástól a búgócsigáig. Csábító volt, hogy az ember azt is megveheti, amire tudta, hogy amúgy sosem lesz pénze. A fizetés régen se volt sokkal több mint most, tulajdonképpen akkor se tudtuk volna megvenni a Passatot, de a hitel ugye mindenkinek mentőöv volt. Régen ha az ember akart venni valamit, akkor keserves munkával összekuporgatta a pénzét, aztán elment a boltba és megvette. Az más kérdés, hogy a hosszú gyűjtögetés alatt még egymilliószor átgondolta, hogy tényleg szüksége van-e az áhítat tárgyára. Ezzel szemben a hitelt felvevő ember az "instant get" érzésre hagyatkozva bármit megvett. Hol itt a probléma? Egyrészt ott, hogy az emberek többsége birka a pénzügyekhez. Reklámok szavára mindent megvesz, amitől a haveri körben némi tiszteletet vívhat ki magának. Nem hogy félre nem tett egy petákot se, de még azt is elköltötte, amit még meg sem keresett. Az egyszerűbbek csak mobiltelefont vettek 1 évre, a durvábbak meg lakást 40 évre.

Amivel senki sem számolt az az érem másik oldala, hogy biza fizetni kell kőkeményen. De ami még ennél is fontosabb, hogy a bankot nem érdekli, hogy miből. Ha elvesztetted a munkádat és csak feleannyi pénzért kaptál másikat, a csekk akkor is jött minden hónapban. Mit mond erre az egyszerű ember? Hogy nem fizeti vissza. Jogos? Hát nem. Egyrészt ha az ember kölcsönkér, akkor azt vissza kell fizetni az utolsó forintig, másrészt pedig a bank nem hagyná, hogy az ember ne fizessen. Miért? Mert az neki is csőd, benne áll a pénz. Ha nem is az összes pénzt, de ha minél többet ki tud verni az adósból, neki annál jobban megéri. Nem volt ez másképp a válság előtt se, csak most munka sincs, hogy legyen miből törleszteni. Nagyjából itt tartunk most. De mi a jövő?

A jövő kéremszépen a mobilitás. Évek óta lehet róla olvasni, hogy a multinacionális cégek azért sírnak, hogy kevés a munkaerő, és ami van, az is drága. A gyáraik könnyűszerkezetes építmények, ha tehát úgy dönt a cég, hogy nem éri meg tovább itt működni, akkor elmegy máshová. Viszont szüksége lesz kiképzett emberekre. Mi lenne tehát a jó? Ha az embereit is vinni tudná, feleannyi pénzért. A cégeknek tehát az az érdekük, hogy a munkavállaló menjen hozzájuk. Ha Győrben van munka, akkor oda, ha Kecskeméten, akkor oda. Hiába makacs a magyar, hogy ott akar dolgozni ahol lakik, mert ezentúl majd nem tud lakást venni. Azért volt célszerű eladósítani az embereket, hogy elveszítsék a lakásaikat, ezáltal nőljön a mobilitás. Mi vár ránk?

Nagyjából el lehet felejteni a saját lakást, az ismerős utcákat, a rokoni kapcsolatokat, a régre nyúló barátságokat, mert biza lakókocsis nép lesz a magyar. Nem lesznek hosszútávú munkák, csak pár hónaposak, ami már most sem ritka. Dolgozunk majd 3-4 hónapot Debrecenben, aztán fél évet fehérváron. És a fizetés? Természetesen éppen annyi, hogy ennivalóra meg a legalapvetőbb szükségletekre fussa, tehát max a minimálbér. Véget ért a társadalmi jólét, rabszolgák leszünk. 

 

Ki jár a legrosszabbul? Természetesen a rászorulók, a betegek, az idősek, a rokkantak. Egyre inkább látszik, hogy a szociális ellátások fabatkát sem érnek. Bár meg nem szűnnek, de mindig csökkentik. Nézzük csak meg mennyi volt a cslaádi pótlék a rendszerváltás körül és mennyi most. Meglepő az eredmény. 

Bizony barátaim, az életbenmaradásért fogunk küzdeni. Aki persze kicsit tanultabb, az majd lelép külföldre. Bár ott is hasonló lesz az életforma, de egy kicsivel jobb fizetésért. Minél többen mennek ki, annál gyengébb lesz ez a külföldi fizetés. Bízzunk benne, hogy túléljük majd valahogy.

 

Vitatkoznál? Kiegészítenéd? Lenne egy jó ötleted a kisemberek megsegítésére? Írd meg nekünk a 7szilva(kukac)gmail.com címre!

12 Tovább

Hogyan spóroljunk?

 

Most, hogy kezd kicsit elülni a benzinkutas kálváriám visszatérünk a kisembereket segítő további témáinkhoz. Írtunk már tanulásról, álláskeresésről, tankolásról, most pedig papírra vetünk néhány sort a spórolásról, mely nem mindenkinek olyan egyértelmű, hogyan is kell csinálni. Habár fogyasztói társadalomban élünk, miszerint mindenki fogyasszon minél többet, herdáljon, vegyen igénybe minél több szolgáltatást, mi mégis a takarékoskodásra bíztatunk mindenkit.

 

A fizetése nagyjából az emberek 90%-nak fix, tehát minden hónapban ugyanannyit kap kézhez. Jó magyar szokáshoz híven a legtöbben fizetésnap után gyorsan elverik a fizetés háromnegyedét a teszkóban, vagy bemegy a "hülye azért nem vagyok"-ba akciós telefonért, vagy filteres kávéfőzőért, esetleg az obiba új nagyflexért. A hónap hátralevő idejében pedig már a májkrémet is vékonyan keni, és várja hogy gyorsan elrepüljön a 3 hét. Na, ez így nem jó. 

 

Vannak minden hónapban sárga csekkek, úgy mint lakbér, rezsi (víz, villany, fűtés), extrák (internet, tévé). A lakbért meg a rezsit levonjuk a fizu összegéből, ez az első amit mindenképp be kell fizetni. Tartozni se jó, meg az se ha nincs fedél az ember feje felett, vagy egyszer csak nem lesz jó a kulcsunk a zárba. Az internet hasznos minden háztartásban (pl. lehet rajta 7szilvát olvasni :] ) így azt is időben illik befizetni. A tévével viszont már vitatkoznék. Jómagam az utóbbi 5 évben heti 1 óránál nem nézek több tévét. Híradó? Minek? Már nem azért nézzük, hogy megtudjuk mi történik a nagyvilágban, hanem azért hogy ha addig optimisták voltunk, akkor utána pesszimisták legyünk, rossz kedvünk legyen a sok baleset és csalás hallatán. Ha híreket akarok látni, elolvasom az interneten. A szórakoztató műsorok mást jelentenek nekem, és mást a tévétársaságoknak. Ha tévé akkor Discovery és társai, abból tényleg jó, ha ragad ránk valami. Ez nem azt jelenti, hogy dobjuk ki a karácsonykor akciósan vett 1080p tévénket, mert azon még kitűnően lehet filmet nézni, Xboxozni, vagy Keresztapa-maratont tartani a haverokkal, kinek mi. 

 

Tehát ha ezeket befizettük a fizetésünk maradékából levonunk legalább 10.000 forintot takarékoskodás címen, a többit pedig leosztjuk annyi napra, amennyi van még következő fizetésig. Ha 2.000 forintom van minden napra, és ezzel tisztában vagyok, akkor ha 5.000 forintért vásárolok a teszkóban, akkor másnapra már nincs pénzem, meg harmadnapra is csak a fele van. Ha 15-ért veszek egy farmert/cipőt/bármit akkor egy hétig nincs már pénzem. Tetszik érteni? A megtakarított kis 10.000 forintokat pedig szűkösebb időkre, mondjuk karácsony környékére, gyerekeseknek iskolakezdésre félretesszük. 

 

Amin még nagyon sokat lehet spórolni az a telefon. Én elég nagy baráti társasággal rendelkezem, mégsem több a számlám 4000-5000 forintnál. Észrevettem, hogy sokaknak a telefonálás a hobbija. Ha unatkozik, felhívja az ismerősét, és 10-20-30-nagyon sok percet csak úgy elcseverésznek. Ezeket az ismerősöket meg lehet keresni skype-on, facebookon, msn-en, lehet mikrofonozni, webkamerázni, ingyen van. Vagy lehet velük találkozni meló után és meginni egy sört.

A következő pénznyelő, az autó, amibe beletöltöd a nagyon drága üzemanyagot, meg szervizbe hordod. Tudom, hogy vidéken elég nagy kényszer a kocsi, mert sok nagyvárosban délután 4 után csak óránként jön a helyi járat, de a nagyfaluban - ha nem sietsz és nem viszel cuccot - akkor azért kényelmesen el lehet békávézni, tizedannyiból. Laktam pesten, és már akkor is volt kocsim, de nagyon ritkán éreztem szükségét annak, hogy elővegyem, mert minek? 

Ha beesik hozzánk egy nagyobb összeg, mert örököltünk/bizniszeltünk/sok volt a fusi, akkor célszerű a kis megtakarításba rakni legalább a felét. A többiből meg megveheted a hőn áhított ikeás tévéálványt, vagy a karbon hatású matricát a kocsidra. Esetleg elviszed az asszonyt a Balatonra. Az alapvető gondolatmenet a "mennyi mindent vehetek belőle?" szintről el kell jusson a "mennyit tudok megtakarítani belőle" szintre. 

 

Mire jó a sok megtakarítás? Kis felsorolás a teljesség igénye nélkül:

- munkanélküli hónapok átvészelése

- váratlan kiadások fedezése (pl leszakadt a franciaágy, vagy a gyereknek ellopták a telefonját)

- APEH hátralék rendezése, melyről a legváratlanabb helyzetben fognak értesíteni

- esküvő/temertés

- autó műszaki vizsga/javítás

- gyerek iskolakezdése, osztálykirándulás befizetése, vagy váratlanul lerúgta a radiátort az isiben)

- elemi kár a házadban, kocsidban, stb.

- elmennél a tengerhez

- elmennél fesztiválozni

- tandíj

- hirtelen soha többé nem kapcsol be a laptopod/tévéd/telefonod

- meglepnéd az asszonyt/férjedet

  

Még végezetül annyit, hogy megosztom veletek én mit adtam fel az elmúlt öt évben. Csak hogy ne bort igyak vizet prédikáljak:

- cigit

- tévét

- évente laptop cserét

- sok sörözést

- vezetékes telefont

- drága internetet

- mozit

- évente mobiltelefon cserét (hihetetlen, hogy az Ericssonom 4 éve hibátlanul működik)

- motorozást (ezt siratom azóta is)

- heti 3 bulit redukáltuk két havonta egyre

 

Nem mondom, hogy a spórolás könnyű, mert elhatározás, önfegyelem, és odafigyelés kell hozzá, de nem folyik ki a kezünkből a pénz ezresenként, nem fogunk ott állni hónap közepén, hogy nincs mit enni, és nem fog csődbe juttatni, ha váratlan kiadásunk lesz.

11 Tovább

7szilva

blogavatar

Az író egykor szebb időket élt ember, aki helyét keresi a nagyvilágban. Nyitottsága miatt fényt derít a csalásokra és átverésekre, így a kisemberek felemelkedését szolgálja.

Legfrissebb bejegyzések

2011.09.24.

Utolsó kommentek