7szilva

Ezt a kérdést mindannyian hallottuk már, pláne az, aki multinál dolgozik. A vállalatok - mióta világ a világ - igyekeznek kifacsarni a munkaerőből minden hasznosítható erőt, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással.

Még régebben írtam itt a társadalmi igazságosságról és méltányosságról a pénz világában. Ez az, amire mindenki vágyik, mégis kevesen kapják meg. Mit szeretne a legtöbb dolgozó ember? Annyi pénzt amiből kiadásait tudja fedezni (rezsi, megélhetés), néhány extrát tud magának biztosítani (pl. nyaralás, autó, gyorsabb internet, stb), valamint még egy kicsit félre is tud tenni. Emellett szeretne 8 órás munkát, fizetett szabadságot, létbiztonságot, társadalombiztosítást, gyerekeinek jó óvodát és iskolát, munkáját végző rendőrt (hahaha!), és ha a nagyi beteg lesz akkor még idejében odaérjen a kórházba. Nagyjából sikerült is felvázolnom az átlag igényeket. Minden ember más és más, ezért mindenki eltér ettől egy kicsit, de alapjában véve jó lesz. 

"Becslések szerint a mai fejlődés iránya továbbra is az, hogy egyre többen dolgoznak olyan eszközök, tárgyak, berendezések előállításán, amelyek birtokában a tulajdonosnak egyre kevesebbet kell tennie azért, hogy ezek az eszközök az általa kívánt tevékenységeket elvégezzék. Ezen irányzat legvége az autopoiesis (az önteremtés, az önmagát reprodukáló szervezet), amelynek előfutára maga a számítógép. A gépesítés, az automatizálás, a technológiai fejlesztés terén megtett lépések ebbe az irányba, míg a rabszolgatartás, a cselédek, a proletárok, bérmunkások, sorkatonák, a gyermekmunka a munka másokkal való elvégeztetésének irányába mutat." by wiki

Amiket mind leírtunk odafent, az egy vállalat számára megoldandó probléma. Pláne azok a dolgok, amik "járnak" egy munkavállalónak. A hazai vállakozóknak leginkább a fizetett szabadság az ami szúrja a szemüket, mondván minek fizessenek olyan napokért amikor a melós nem is dolgozott? De ide tartozik még a GYES vagy a betegszabadság is. Ezidáig azt gondoltam, hogy kell valamiféle egyensúlyt tartani a melósok és vállalat között, hogy a kihasználás ne kaphasson teret, de számomra végül egyértelművé vált, hogy a végén mindannyian csak számok leszünk. Úgy képzelem, hogy a jövőben nem lesznek állásinterjúk, sem pofára született döntések. A főnök csak megnézi a melós kartonját, és szépen százalékosan fel lesz tűntetve, hogy mennyire bírja a munkát, mennyit tud dolgozni, hány kilot bír felemelni, és ha 110%-osan hajtjuk az illetőt mennyi idő múlva fog kifulladni. És akkor ezeknek a számoknak a függvényében majd a főnök rábök a legszívósabb emberre és azt veszi fel.

Kicsit szélsőségesnek hangzik a példám, de nem kell olyan messzire menni, hogy ilyet lássunk. A sportban már néhány éve ez a rendszer működik, a játékosok statitsztikái alapján adják-veszik a játékosokat egymás közt a klubok. Ennek tükrében beszélhetünk egyensúlyról? Nem. Mit lehet tenni? Alkalmazkodni kell. Aki már megfordult pár interjún az most is tudja már, hogy az állásokat általában a legegészségesebb, legcsaládtalanabb, legproblémamentesebb emberek kapják meg. Aki már tüsszent egyet az a rendszer ellensége. Tessék gyúrni, beszedni a sok vitamint amit a tévé reklámoz, bemagolni a lehető legtöbb szakkönyvet,  hozzászokni a kevés alváshoz, a túlórákhoz, és akkor talán fiatalaon halunk meg, de elmondhatjuk, hogy volt munkánk.

Rég nem jelentkeztem újabb munkahelyi gyöngyszemekkel, mivel több hosszabb külföldi munkához volt szerencsém, de ez idő alatt rengeteg új bejegyzésrevaló gyűlt össze a tarsolyomban. Így hát újult erővel folytatom ahol abbahagytam hétszilvafás mindennapjaimat.

Valljuk be a munkanélküliség egy idegölő, bosszantó és kétségekkel teli időszak mindenki életében. Az a fura émelyítő érzés mindenkinek ott van a gyomrában, akkor is ha ő jött el a cégtől vagy a főnök mondta hogy köszönik az eddigi munkát. Azon túl, hogy az ember úgy kel fel, hogy minden alkalommal a friss álláshirdetéseket keresi, még a reggeli kávé előtt, ki kell találni valamit a szerencsétlenség érzésének megszűntetésére.

Takaríts!

Ez leginkább a nők hobbija. Ha nincs mihez kezdeni, akkor nekiállnak takarítani. Még olyan helyekre is befordítják a porszívócsövet, ahová a legutóbbi tapétázás óta sem. De ha nem egy szénbánya mellett lakunk, akkor ez is véget ér egyszer. Viszont az a pár nap, amíg a porcicák nyávogásával vagyunk elfoglalva biztosan nem gondolunk arra, hogy mikor kínál meg az élet egy jó ajánlattal.

Fejezd be amit elkezdtél!

Mindenkinek van valami hobbija, vagy legalábbis próbálkozott egy-egy szórakoztató szenvedély elsajátításával. De bizonyára mindenkivel megtörtént már, hogy a kezdeti lelkesedés hamar elmúlt, vagy a kitartásunk volt túl kevés a látható eredményig. Nem volt se ideje se kedve az embernek ezekhez a dolgokhoz, amíg volt munka és a taposómalomban volt minden nap. Le lehet porolni a régi Autó-Motor gyűjteményt, be lehet fejezni az elfelejtett fafaragást, elő lehet venni a műhelyben a szerszámokat, vagy le lehet szigetelni végre az ablakot, amiért már 3 éve könyörög az asszony. Az ember alapvetően tevékeny lény, és ha eljut arra a pontra, hogy tényleg nincs mit csinálnia, akkor még a legérdektelenebb dolgok felé is szívesen fordul. Én például befejeztem a garázsomban porosodó autó felújítását. Kissé kelletlenül mentem a műhelybe, de amikor beszívtam az olajsár illatát, akkor tudtam, hogy ezt meg kell csinálni.

Járj társaságba!

Keresd fel azokat az embereket, akiket eddig nem volt időd. Menj emberek közé, mert a bezártság csak ront a helyzeten. Lehet ismét biliárdozni, piacra járni, meginni egy sört a haverokkal, és máris nem gondolunk a bajokra. Nincs kedved? Nem baj! Ha majd ott leszel, akkor már nem fogod bánni, hogy kimozdultál. Az ember kibeszéli a dolgait, meghallgatja mások véleményét. Ki tudja? Talán még egy állást is felajánl valamelyik ismerősünk. Miért ne lehetnénk mi egyszer a protekciósat a sorban? A zsíros állásokat meg köztudottan nem hirdetik meg.

Amit ne csinálj!

Ne tévézz és ne zabáld tele magad! A munkanélküliség velejárója hogy az ember elkezd tunyulni, kockulni és unalomból felfal mindent. Hányszor eszünk ha dolgozunk? Talán kétszer egy nap? Ha meg otthon ülünk hányszor? A nasit se hagyjuk ki! A plusz kilók pedig nem jelentenek előnyt az állásinterjún sem. Ahogy egy randin sem hozza lázba a legtöbb embert a hurka, úgy az interjún sem. És hát a HR-es is ember, még ha nem is látszik rajta. 

Összességében bármi jó, ami lefoglalja a gondolatainkat. Az önsanyargatásból még sosem lett eredmény. A nagy számok törvénye pedig folyamatosan dolgozik, ezért ahogy telik az idő, az egyre több beadott önéletrajzból egyik biztosan befut, csak ki kell várni.

Az ember fia az idő múlásával mindig egyre több tapasztalatra tesz szert. Ahogy egyre több időt tölt el a munkaerőpiacon, úgy lát egyre kevesebb dologban lehetőséget. Kipróbált már sok szakmát, megismert sokféle embert, sokféle főnököt, de egy közös minden munkában volt; kevesebbet fizetett mint szerette volna.

Beszéltük már sokszor, hogy Magyarországon igen nehéz elrugaszkodni a százezer forint körüli fizetéstől, még egy jobb beosztásban is. Valahogy a munkáltatók azt gondolják, hogy ez a pénz az élethez elég. Megélhetésre elég, de a jó élethez édeskevés. Az ember meg csak gürizik, hol legalja gyártósori operátorként, hol középvezetőként, jelentősen sosem lett több a pénz. Azt meg tudjuk ugye, hogy a munkahely nem család, hanem az a hely, ahová dolgozni jár az ember, pénzért. 

Aztán ahogy az ember csalódik az ideáiban, a lehetőségeiben, a jónak hitt szakmákban, akkor egyre inkább keresi a joker szakmákat. Induljunk ki abból, hogy mindent meg lehet tanulni. Ha mást nem is, de ezt megtanultam az egyetemen annakidején. Tehát az ember körbenéz a szakmák közt és keres egy olyat, ahol jól lehet keresni. Ehhez nagy valószínűséggel nem lesz szakmája, ezért beiratkozik egy iskolába, ahol elsajátíthatja a megfelelő képestést. Ha megvan a papír, akkor már csak némi trükközés az önéletrajzzal, kreálunk némi munkatapasztalatot, és mehet is a pályázat. 

Az egyik ilyen nagy joker szakma a sofőrködés. Sok ész nem kell hozzá, megszakadni szintúgy nem kell, viszont egy teherautón meg lehet keresni a kétszázat. Gondold el, egy év alatt annyit keresel, mint eddig két év alatt. Az emberek többsége vezet autót, így ennek a szakmának a vállalásához első gondolatként nem kell más, mint hogy szeretni kell vezetni, meg világot látni. Ha ez megvan, akkor jöhetnek az esztergomi látképes papírok tömkelege, mert a B jogsink mellé szükség lesz egy C jogsira, ami kb 250.000 jó magyar forintba kerül, plusz le is kell tudni vizsgázni ugye. Aztán kell a mutatványhoz egy GKI árufuvarozói igazolvány, ez még 70.000 forint környékén mozog, majd egy PÁV 3 vizsga, ami 8000 plusz a pestre utazás költsége. Végül pedig egy kettes típusú orvosi vizsgálat, ami 6000, majd bevésetni a jogsiba az új szakmánkat plusz 4000 HUF. Tehát ha valaki a városában mindent el tud intézni akkor nagyjából 360.000 forint körüli összegért teherautósofőr lehet.

Mit kaphatunk ezért? Egy viszonylag jó fizetést. Persze itt is vannak nagyon zsugori cégek, ahol egy teherautósofőr 90 körül keres, de egy jobb cégnél nemzetközi fuvarozóként a 200 megvan. A magasröptű célokért ötször annyit kell majd küzdeni. Oké, hogy pénzünk van, de ha az ember nem sofőrként akar nyugdíjba menni, akkor még képezné magát, amit nehéz megtenni úgy, hogy alig vagyunk itthon. Ezen kívül kétszer annyit kell küzdeni a párkapcsolat vagy baráti társaság fenntartásáért. Továbbá pedig az otthoni élet illúzióját is fel kell dolgozni. A sofőr otthona a teherautó fülkéje. Persze van szép felújított lakása, esetleg benne asszonnyal és gyerekkel, de ha egy hosszabb szabadságot el kell töltenie otthon akkor előfordulhat, hogy idegennek érzed magad a saját házadban. 

A hab a tortán pedig az egészség kérdése. Valakinek nem bírja a dereka vagy a gerince a sok ülést, és kikészül. Szóval ne tegyünk fel mindent erre az egy lapra. 

Megéri vajon? Mindenki döntse el maga.

Az elmúlt hónapok eseményei nem éppen azt a fajta gazdasági fejlődést mutatják, amit beígértek nekünk. A "még egy kicsit ki kell bírni" politika 20 év után már nem hiteles, az emberek feje alól kihúzzák a kispárnát, és még itt a recesszió is. Mi lesz ezután? Na, akkor gondolkodjunk.

Van egyszer egy tetemes államadósságunk, amiről nagyjából annyit tud az utca embere, hogy van, meg hogy sok. Az adósság az adósság, így vissza kell fizetni, még ezt is tudjuk. Na de miből?

Van egyszer ez mellé egy gazdasági növekedésünk, ami nem hogy növekszik, de a világgazdaság szerint még csökkent is a GDP, tehát itt a recesszió. Ha kevesebbet termelünk, az kevesebb munkahelyet is jelent, és akkor nem lesz miből megfizetni a 27 százalékos áfát, meg a sok különadót.

Azt mondják az embereknek, hogy feketézni tilos, sőt, egyenesen bűncselekmény. Hiába kulturális berögződése a magyarnak, hogy nyomjon egy kis fusit hétvégén, meg néha meló után, mert hogy a szociban még szinte elvárás is volt, de ezt most tilos. Az ember már a szomszédnak sem csinálhatja meg a kerítést anélkül, hogy be ne írná az adóbevallásba. Sőt, odáig süllyedtünk, hogy aki szivességet tesz, vagy csak rendes akar lenni, az gyanús. Inkább kifizetjük, de nehogy már nekünk is tenni kelljen egy szivességet visszafelé. 

Addig oké, hogy nem feketézünk, az is oké, hogy mindenki éljen meg a bejelentett főállásából. Na de ha nincs főállás akkor mi van? Fusizni ugye nem lehet, a szociális támogatások - bár nemszűnnek meg - egyre kevesebbet érnek. Igaz, ma már aki véletlenül is segélyre szorul, azt kinézzük a köreinkből, mert élősködő, miért nem dolgozik, meg egyébként is rohadjon meg. Azt nem nézzük, hogy mellette minden nap esetleg állás után rohangál. Vagy tovább megyek, mi van, ha van főállás, de szart sem ér? Esetleg egész nap melózunk, de kerestünk vele hetvenezret. Azzla mi újság van?

De ugorjunk. Azt mondják a tudás az, amit nem vehet el tőlünk senki, így mivel se munka, se fusi, se segély, a magyar elmenne tanulni az iskolába. De nem tud szerencsétlen, mert nem lesz miből, ha bevezetik a tandíjat. Az OKJ meg mint tudjuk szintén csak egy nagyon drága WC papír szép csomagolásban. Ráadásul a diplomát így is dugdosni kell, nehogy valaki még visszakérje az árát. Bár ha nálam jelenne meg egy öltönyös az ajtó előtt, hogy akkor kéri a képzésem költségeit, akkor inkább a diplomámat adnám vissza egy jókora barna macival a közepén, majd vizes strandpapuccsal verném agyon. Tehát tanulni is úri sport lesz lassan, így a szegény ember mit csináljon, ha nem fusizhat, munkája nincs, segély sincs és még tanulni se lehet?

Hát lelép külföldre! Minden valami kis pénzzel és leleményességgel rendelkező magyar szedi a sátorfáját és nyugatra megy. Feltételezem, hogy mostanában a kiutazást szervező cégeknél égnek a vonalak, ugyanis nem igen kapok mostanában tőlük spamet, mert gondolom olyan jól megy nekik, hogy hirdetni se kell. De most nem is ez a lényeg, hanem hogy több bloggertársam már szervezi a második honfoglalást. Ugyan nincs kolbászból a kerítés kint sem, de legalább a keserves munkának, a rengeteg túlórának és a megfelelő helyezkedésnek köszönhetően még a leadózott fizetés is nagyságrendekkel többet ér, mint az itthoni. Fussa majd albérletre, kocsira, nagyképernyős tévére, meg az ilyen dolgokra, amiktől embernek érzi magát a magyar, mert lehet vagizni az ismerősök előtt. Válság előtt is a legtöbb hitelt kocsira, tévére, meg mobiltelefonra vették fel, majd most fussa erre a külföldi fizuból. Persze amint megneszeli a kormányunk az első lakókocsikonvojt jön a határzár valami nevetséges indokkal, és ha valaki mégis átjutna, azt meg mindenféle milliós értékű büntetésekkel súlytanák, ha vissza merne jönni. Nehogy már jól érezd magad. És ha nincs munka, nincs fusi, nincs segély, se iskola, se külföld, akkor hogyan tovább?

Hát kérem jön a legújabb divat, amit jó európaiakhoz híven mi alkalmazunk 2006 óta, lehet vonulni az utcára. Lehet tüntetni, transzparenseket írni, ülni a parlament előtt, kukát rugdosni, meg ilyenek. És kit fog érdekelni? A páncélozott Audi 8 centis üvegén keresztül nem hallatszik a panasz. Ráadásul akiknek szól a tüntetés, azok maximum a kényelmes nappaliból nézik a hiradóban lefekvés előtt, hogy mit üzen a nép. Aztán gondol róla valamit, majd lefekszik aludni. Fletó is megmondta, hogy tüntessenek, majd elmennek. Viktor se gondolhatja ezt sokkal másképp. És ha nincs munka, se fusi, se iskola, se külföld, se segély, és még a szavunkat is leszarják, akkor hogyan tovább?

Az jön, hogy a nép nem csak a fülkében csinál majd forradalmat. Ugyanis a sarokba szorított állat is támadásra kényszerül. Az ellehetetlenített és leszart ember meg nem tehet mást, mint hogy elkezdi élezni a kaszát, meg felrakja a zsigulira a dögrácsot. A rendőr, a honvéd, meg a kormányőr sem él már olyan jól, mint 10 éve. Ráadásul a nyugdíjukat is elveszik, lehet hogy a feledés homályába veszne az esküje némelyiknek. Mi lesz azzal a kormánnyal, amelyik már a katonáit sem képes kifizetni? Rohannának a politikusok a reptérre, hogy csak úgy hullik ki a zsebükből a sok aranylánc? Na de melyik reptérre amikor mindet eladták?

És mi jönne ezután? Hát semmi. A legyalult nemzetben a szegénység nem csak dühöt képes megformálni, hanem összetartást is. Ha a pénznek nincs értéke, akkor hamar megbecsüljük a szivességeket, és beállunk a sorba. A szegények közül pedig új vezetők emelkednek ki. Lehet, hogy a jövő politikusai most még éppen a polcokat töltik fel a teszkóban, benzint csapolnak, vagy egy építkezésen lapátolják a murvát valahol. Ahhoz, hogy egy nemzet felemelkedjen, a tagjainak le kell számolni a múltjával. De nem a vezetők döntik el, hogy a nép, hogyan tegye ezt, vagy hogyan gondolkodjon. Nekem se mondja meg senki, hogy hogyan gondolkodjak. Vagy mi lesz? Elvisz a gondolatrendőrség?

Persze ez csak fikció, képzelgés, egy vidéki lakatos gondolatai, aki biztos túl sok filmet néz. Ha vitatkoznál, mást jósolsz, vagy szeretnéd, hogy névtelen ripotot készítsünk a lakókocsikonvojodról, vagy a föld alatti alagútásásról, akkor írj nekünk a 7szilva(kukac)gmail.com blogcímünkre!