Ezt a kérdést mindannyian hallottuk már, pláne az, aki multinál dolgozik. A vállalatok - mióta világ a világ - igyekeznek kifacsarni a munkaerőből minden hasznosítható erőt, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással.

Még régebben írtam itt a társadalmi igazságosságról és méltányosságról a pénz világában. Ez az, amire mindenki vágyik, mégis kevesen kapják meg. Mit szeretne a legtöbb dolgozó ember? Annyi pénzt amiből kiadásait tudja fedezni (rezsi, megélhetés), néhány extrát tud magának biztosítani (pl. nyaralás, autó, gyorsabb internet, stb), valamint még egy kicsit félre is tud tenni. Emellett szeretne 8 órás munkát, fizetett szabadságot, létbiztonságot, társadalombiztosítást, gyerekeinek jó óvodát és iskolát, munkáját végző rendőrt (hahaha!), és ha a nagyi beteg lesz akkor még idejében odaérjen a kórházba. Nagyjából sikerült is felvázolnom az átlag igényeket. Minden ember más és más, ezért mindenki eltér ettől egy kicsit, de alapjában véve jó lesz. 

"Becslések szerint a mai fejlődés iránya továbbra is az, hogy egyre többen dolgoznak olyan eszközök, tárgyak, berendezések előállításán, amelyek birtokában a tulajdonosnak egyre kevesebbet kell tennie azért, hogy ezek az eszközök az általa kívánt tevékenységeket elvégezzék. Ezen irányzat legvége az autopoiesis (az önteremtés, az önmagát reprodukáló szervezet), amelynek előfutára maga a számítógép. A gépesítés, az automatizálás, a technológiai fejlesztés terén megtett lépések ebbe az irányba, míg a rabszolgatartás, a cselédek, a proletárok, bérmunkások, sorkatonák, a gyermekmunka a munka másokkal való elvégeztetésének irányába mutat." by wiki

Amiket mind leírtunk odafent, az egy vállalat számára megoldandó probléma. Pláne azok a dolgok, amik "járnak" egy munkavállalónak. A hazai vállakozóknak leginkább a fizetett szabadság az ami szúrja a szemüket, mondván minek fizessenek olyan napokért amikor a melós nem is dolgozott? De ide tartozik még a GYES vagy a betegszabadság is. Ezidáig azt gondoltam, hogy kell valamiféle egyensúlyt tartani a melósok és vállalat között, hogy a kihasználás ne kaphasson teret, de számomra végül egyértelművé vált, hogy a végén mindannyian csak számok leszünk. Úgy képzelem, hogy a jövőben nem lesznek állásinterjúk, sem pofára született döntések. A főnök csak megnézi a melós kartonját, és szépen százalékosan fel lesz tűntetve, hogy mennyire bírja a munkát, mennyit tud dolgozni, hány kilot bír felemelni, és ha 110%-osan hajtjuk az illetőt mennyi idő múlva fog kifulladni. És akkor ezeknek a számoknak a függvényében majd a főnök rábök a legszívósabb emberre és azt veszi fel.

Kicsit szélsőségesnek hangzik a példám, de nem kell olyan messzire menni, hogy ilyet lássunk. A sportban már néhány éve ez a rendszer működik, a játékosok statitsztikái alapján adják-veszik a játékosokat egymás közt a klubok. Ennek tükrében beszélhetünk egyensúlyról? Nem. Mit lehet tenni? Alkalmazkodni kell. Aki már megfordult pár interjún az most is tudja már, hogy az állásokat általában a legegészségesebb, legcsaládtalanabb, legproblémamentesebb emberek kapják meg. Aki már tüsszent egyet az a rendszer ellensége. Tessék gyúrni, beszedni a sok vitamint amit a tévé reklámoz, bemagolni a lehető legtöbb szakkönyvet,  hozzászokni a kevés alváshoz, a túlórákhoz, és akkor talán fiatalaon halunk meg, de elmondhatjuk, hogy volt munkánk.