7szilva

Úgy hozta az élet, hogy sajnos saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben van az, aki „zsebbe” kapja a fizetését. Nem új keletű probléma ez, és sokaknak nem is mondok újat. Személyes tapasztalataimat olvashatjátok alább.

Dolgozni vagy dolgoztatni?

Ha megvizsgáljuk, alapvetően a három leggyakoribb munkáltató az állam, a multi, és a magyar vállalkozó. Mindhárom munkakultúrájáról tudnánk vaskos könyvet írni, de most mi a harmadikkal, a magyar vállalkozóval fogunk foglalkozni. A vállalkozással a legnagyobb gond, hogy bárki alapíthat egyet, vagy többet. A vállalkozás alapításához nem ész kell, hanem pénz. Nem is olyan régen még 500.000 Ft alaptőkével lehetett KFT-je bárkinek, és valljuk be, nem volt ez olyan lehetetlen összeg.

Egy ismerősöm – aki vállalkozik – úgy foglalta össze, hogy ha szükséged van havi 150.000 Ft körüli összegre, akkor el kell menni dolgozni. Ha többet akarsz keresni, akkor viszont dolgoztatni kell. Vitatkoztunk kicsit az ismerősömmel, hogy véleményem szerint a ha 200.000-300.000, sőt egyes szakmákban a félmillió forint sem elérhetetlen alkalmazottként. Ő erre azt felelte, hogy igen, az ígéret a nagy fizetésről mindig megvan, de nézzem meg mennyit viszek haza tizedikén.

A fizetési modell a következőképpen néz ki a vállalkozók 90%-nál. Van egyszer a bejelentett bér, ami hivatalos. Ez jó esetben 8 órás, határozatlan idejű szerződést jelent, maximum bruttó 120.000 Ft fizetéssel. Amit ezen felül keresünk, az megy bele egy fehér borítékba és nagy kegyesen megkapjuk a fizetés mellé. Ha megkérdeznénk egy vállalkozót, hogy miért teszi ezt így, azt a választ kapnánk, hogy a magas jövedelemadók miatt. A munkavállaló nem ugrál, hiszen örül, hogy van munkája, jó esetben jó nevű cégnél dolgozik, a pénze megvan így is. Akkor most jöjjön a morális oldala a dolognak, hiszen ha nem nézzük az adócsalást, még úgy is bőven találunk kivetnivalót a módszerben.

A felvételi és a munka

A fizetés megbeszélése, avagy a béralku mindig az állásinterjún történik. Az interjúztatók többsége nem fél nyíltan közölni, hogy zsebbe fizetik a minimálbéren felüli összeget, amire szerintem nincs normális emberi reakció. A munkahelyek többsége elvárja a bizalmat a munkavállalótól, hogy ne kételkedjünk a szavában, de innentől kezdve az alkalmazott ki van téve a főnök jóindulatának, amivel a tulajdonosok többsége tisztában van. Mind találkoztunk már olyan megjegyzésekkel a tulajdonosok részéről, hogy az alkalmazott csak fizetett ellenség, vagy hogy ennyien ülünk itt, de ezt és ezt mégsem intézte el senki. Nem véletlen, hogy sokak úgy tekintenek magukra, hogy „én csak egy alkalmazott vagyok”. Ebből kifolyólag sosem leszünk egyenrangú tárgyalópartnerek a feljebbvalónkkal, hiszen maximum csak kérhetünk (nehéz esetben könyöröghetünk), aztán ő vagy kinyújtja fentről segítő jobbját, vagy sem.

A fizetés borítékos részét többnyire még meg is fejelik valami teljesítménybérezéssel, vagy jutalékrendszerrel, nehogy átlátható legyen, miből és pontosan mennyi pénz kapunk. Próbáljon meg valaki odamenni a bérszámfejtőhöz, hogy akkor most számoljunk, hogy jött ez ki. Nem kell mondanom, hogy nem lesz túl segítőkész és másnap már az utcán találjuk magunkat. A jutalékon felül persze vannak az extra dolgok, amiket csak úgy illik megtenni a cégért. Ilyenek a kötelező fizetetlen túlórák, sokszor este nyolcig is, vagy hogy hétvégén és nyaralás alatt is fel kell venni a céges telefont, arról nem is beszélve, hogy a jogos fizetett szabadság a főnök szemében egyenlő a lopással fényes nappal. Esetlen jönnek hozzá még ilyen nyalánkságok, hogy maradj bent takarítani, ugorj ki a Metroba a saját kocsiddal cukorkáért a kínálóba, főzzél kávét és vidd be a tárgyalásra, ugorj be helyettesíteni éjszaka egy kollégát, akinek elege lett és lefalcolt. Ez persze nyilván a kolléga hibája és nem a cégé, ugye.

A fizetésnap

Ha minden előtt fejet hajtottunk, ha minden megalázást némán tűrtünk, ha a főnök minden viccén kellő hangerővel és átéléssel nevettünk, akkor eljutunk a fizetésnaphoz is, ahol habzó szájszéllel mogorván odadugják a fizupapírt a bejelentettről, meg nagy kegyesen a borítékot is átnyújtsák, mint egy jutalmat. Még hozzá is teszik, hogy ügyes voltál, meg szépen dolgozol. De ez nem jutalom, ez a jogos béred, amiért 08:00-tól 16:00-ig tolod a cég szekerét. A jutalom, amit a fizetéseden felül adhatnak, és ha kapsz, akkor az a munkád elismerése. Sőt, boruljon térdre a tulajdonos, hogy megspórolt egy csomó adót rajtad, sőt még egy kicsit le is csípett a jutalékból, hiszen te úgyse nézel utána. Vagy azt hitted az apró hibázások, a félrenyomtatások, a letört nyomtatófedél, a stika magánhívások cégtelefonról, a cégpénzen kajálások, stb büntetlenül maradnak? Nem, barátom! Biztos lehetsz benne, hogy fizud 8-10%-t levonják a jutalékból. Nem tudják konkrétan mit csináltál, de biztos csináltál valamit, hiszen az alkalmazott fizetett ellenség, ugye, ezért levonják és kész. Ha károgsz érte, akkor ismét kirúgás a jutalom.

Amennyiért még hajlandó vagy dolgozni

Láttál már olyat, hogy valaki pontosan annyit keres, amennyi felvételin elhangzott? Én sem. A következő a piszkos kis trükk. Az első egy-két hónapban minden simán megy, kapod a bért, amit megbeszéltetek. Aztán szépen hónapról hónapra elkezdenek kevesebbet fizetni, mindig egy kicsivel. Aztán amikor már bemész az asztalra csapni, akkor hirtelen kapsz egy magasabb fizetést, majd megint elkezdik visszavenni, míg meg nem tanulják, hogy mennyi az a pénz, amiért még hajlandó vagy dolgozni. Attól többet meg minek fizetnének? Te pedig nem mondasz fel úgysem, mert egy tizessel kevesebb lett a borítékban, meg aztán megígérték, hogy a következő hónap biztos jobb lesz.

A felmondás

A felmondás a legviccesebb része ennek a bizarr színháznak. Ha már unod:

hogy folyton szívatnak

hogy a kollégád, aki jobban nevet a főnök viccén, már rég előléptették

hogy valaki mindig megeszi a kajád a hűtőből

hogy a te asztalod van a legközelebb az ajtóhoz, ezért neked van a legtöbb munkád

hogy a kötelező túlórák ellen nem tudsz mit tenni

hogy nem érsz oda a gyerekedért az oviba soha

hogy a feleséged veled veszekedik, mert este nyolckor még telefonálsz a beosztottaddal

hogy a saját autód széthullik, mert annyit kell mászkálnod vele napközben

hogy a főnök felesége sose fizeti ki a részét a kajarendelésből

hogy mindig üvölt a rádió, pedig telefonálnál

hogy senki sincs tapintattal arra, hogy dolgoznál

hogy folyton köszönömöt kell rebegned a borítékért fizetésnapkor

hogy ebben a hónapban is éppen nem érted el a célszámokat, ezért a fizetésed megint csak ennyi

és írhat ide még bárki egy tetszőleges okot,

akkor bemész a főnökhöz és felmondasz. Mi történik ilyenkor a hivatalos sztorin kívül? Először is, rögtön te leszel a főnök legnagyobb csalódása, aki rögvest kikerül a bizalmi körből. Jön egy órás papolás, hogy ilyen jó munkahelyed többet sose lesz. Semmilyen indokot nem tudsz mondani, amivel érthetővé tennéd a felmondásod, hiszen úgyis megcáfolják, mert ez a világ legjobb munkahelye. A jobbik főnök azt mondja, hogy akkor álljál is felé s mehetsz haza, és nem fizeti ki az utolsó havi béred, jó esetben csak a borítékos részét. A szemetebb főnök azt mondja, hogy dolgozd le a felmondási idődet, és nem fizeti ki egy havi béred, meg még egy részhavit. Miért nem fizeti ki? Mert a legutolsó munkanapodon, amikor konkrétan lezárjátok a közös munkát, úgyis lesz valami gumiszabály, vagy problémás ügy, amiben érintett vagy szerintük, plusz még elmondják, hogy te tartozol nekik, mert ők kiképeztek itt, te meg most ezt a tudást máshol fogod kamatoztatni. Ez után anyázva, vagy ha jó volt a manipulálás, akkor szégyenteli érzésekkel hazakullogsz.

Nagyjából így éltem én meg ezt. Persze ne általánosítsunk, bizonyára léteznek ettől eltérő, sokkal jobb körülményeket biztosító magánvállalkozások. Rá is pihenek gyorsan, hogy aztán egy új helyen kezdhessük elölről. 

Ezt a kérdést mindannyian hallottuk már, pláne az, aki multinál dolgozik. A vállalatok - mióta világ a világ - igyekeznek kifacsarni a munkaerőből minden hasznosítható erőt, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással.

Még régebben írtam itt a társadalmi igazságosságról és méltányosságról a pénz világában. Ez az, amire mindenki vágyik, mégis kevesen kapják meg. Mit szeretne a legtöbb dolgozó ember? Annyi pénzt amiből kiadásait tudja fedezni (rezsi, megélhetés), néhány extrát tud magának biztosítani (pl. nyaralás, autó, gyorsabb internet, stb), valamint még egy kicsit félre is tud tenni. Emellett szeretne 8 órás munkát, fizetett szabadságot, létbiztonságot, társadalombiztosítást, gyerekeinek jó óvodát és iskolát, munkáját végző rendőrt (hahaha!), és ha a nagyi beteg lesz akkor még idejében odaérjen a kórházba. Nagyjából sikerült is felvázolnom az átlag igényeket. Minden ember más és más, ezért mindenki eltér ettől egy kicsit, de alapjában véve jó lesz. 

"Becslések szerint a mai fejlődés iránya továbbra is az, hogy egyre többen dolgoznak olyan eszközök, tárgyak, berendezések előállításán, amelyek birtokában a tulajdonosnak egyre kevesebbet kell tennie azért, hogy ezek az eszközök az általa kívánt tevékenységeket elvégezzék. Ezen irányzat legvége az autopoiesis (az önteremtés, az önmagát reprodukáló szervezet), amelynek előfutára maga a számítógép. A gépesítés, az automatizálás, a technológiai fejlesztés terén megtett lépések ebbe az irányba, míg a rabszolgatartás, a cselédek, a proletárok, bérmunkások, sorkatonák, a gyermekmunka a munka másokkal való elvégeztetésének irányába mutat." by wiki

Amiket mind leírtunk odafent, az egy vállalat számára megoldandó probléma. Pláne azok a dolgok, amik "járnak" egy munkavállalónak. A hazai vállakozóknak leginkább a fizetett szabadság az ami szúrja a szemüket, mondván minek fizessenek olyan napokért amikor a melós nem is dolgozott? De ide tartozik még a GYES vagy a betegszabadság is. Ezidáig azt gondoltam, hogy kell valamiféle egyensúlyt tartani a melósok és vállalat között, hogy a kihasználás ne kaphasson teret, de számomra végül egyértelművé vált, hogy a végén mindannyian csak számok leszünk. Úgy képzelem, hogy a jövőben nem lesznek állásinterjúk, sem pofára született döntések. A főnök csak megnézi a melós kartonját, és szépen százalékosan fel lesz tűntetve, hogy mennyire bírja a munkát, mennyit tud dolgozni, hány kilot bír felemelni, és ha 110%-osan hajtjuk az illetőt mennyi idő múlva fog kifulladni. És akkor ezeknek a számoknak a függvényében majd a főnök rábök a legszívósabb emberre és azt veszi fel.

Kicsit szélsőségesnek hangzik a példám, de nem kell olyan messzire menni, hogy ilyet lássunk. A sportban már néhány éve ez a rendszer működik, a játékosok statitsztikái alapján adják-veszik a játékosokat egymás közt a klubok. Ennek tükrében beszélhetünk egyensúlyról? Nem. Mit lehet tenni? Alkalmazkodni kell. Aki már megfordult pár interjún az most is tudja már, hogy az állásokat általában a legegészségesebb, legcsaládtalanabb, legproblémamentesebb emberek kapják meg. Aki már tüsszent egyet az a rendszer ellensége. Tessék gyúrni, beszedni a sok vitamint amit a tévé reklámoz, bemagolni a lehető legtöbb szakkönyvet,  hozzászokni a kevés alváshoz, a túlórákhoz, és akkor talán fiatalaon halunk meg, de elmondhatjuk, hogy volt munkánk.

Rég nem jelentkeztem újabb munkahelyi gyöngyszemekkel, mivel több hosszabb külföldi munkához volt szerencsém, de ez idő alatt rengeteg új bejegyzésrevaló gyűlt össze a tarsolyomban. Így hát újult erővel folytatom ahol abbahagytam hétszilvafás mindennapjaimat.

Valljuk be a munkanélküliség egy idegölő, bosszantó és kétségekkel teli időszak mindenki életében. Az a fura émelyítő érzés mindenkinek ott van a gyomrában, akkor is ha ő jött el a cégtől vagy a főnök mondta hogy köszönik az eddigi munkát. Azon túl, hogy az ember úgy kel fel, hogy minden alkalommal a friss álláshirdetéseket keresi, még a reggeli kávé előtt, ki kell találni valamit a szerencsétlenség érzésének megszűntetésére.

Takaríts!

Ez leginkább a nők hobbija. Ha nincs mihez kezdeni, akkor nekiállnak takarítani. Még olyan helyekre is befordítják a porszívócsövet, ahová a legutóbbi tapétázás óta sem. De ha nem egy szénbánya mellett lakunk, akkor ez is véget ér egyszer. Viszont az a pár nap, amíg a porcicák nyávogásával vagyunk elfoglalva biztosan nem gondolunk arra, hogy mikor kínál meg az élet egy jó ajánlattal.

Fejezd be amit elkezdtél!

Mindenkinek van valami hobbija, vagy legalábbis próbálkozott egy-egy szórakoztató szenvedély elsajátításával. De bizonyára mindenkivel megtörtént már, hogy a kezdeti lelkesedés hamar elmúlt, vagy a kitartásunk volt túl kevés a látható eredményig. Nem volt se ideje se kedve az embernek ezekhez a dolgokhoz, amíg volt munka és a taposómalomban volt minden nap. Le lehet porolni a régi Autó-Motor gyűjteményt, be lehet fejezni az elfelejtett fafaragást, elő lehet venni a műhelyben a szerszámokat, vagy le lehet szigetelni végre az ablakot, amiért már 3 éve könyörög az asszony. Az ember alapvetően tevékeny lény, és ha eljut arra a pontra, hogy tényleg nincs mit csinálnia, akkor még a legérdektelenebb dolgok felé is szívesen fordul. Én például befejeztem a garázsomban porosodó autó felújítását. Kissé kelletlenül mentem a műhelybe, de amikor beszívtam az olajsár illatát, akkor tudtam, hogy ezt meg kell csinálni.

Járj társaságba!

Keresd fel azokat az embereket, akiket eddig nem volt időd. Menj emberek közé, mert a bezártság csak ront a helyzeten. Lehet ismét biliárdozni, piacra járni, meginni egy sört a haverokkal, és máris nem gondolunk a bajokra. Nincs kedved? Nem baj! Ha majd ott leszel, akkor már nem fogod bánni, hogy kimozdultál. Az ember kibeszéli a dolgait, meghallgatja mások véleményét. Ki tudja? Talán még egy állást is felajánl valamelyik ismerősünk. Miért ne lehetnénk mi egyszer a protekciósat a sorban? A zsíros állásokat meg köztudottan nem hirdetik meg.

Amit ne csinálj!

Ne tévézz és ne zabáld tele magad! A munkanélküliség velejárója hogy az ember elkezd tunyulni, kockulni és unalomból felfal mindent. Hányszor eszünk ha dolgozunk? Talán kétszer egy nap? Ha meg otthon ülünk hányszor? A nasit se hagyjuk ki! A plusz kilók pedig nem jelentenek előnyt az állásinterjún sem. Ahogy egy randin sem hozza lázba a legtöbb embert a hurka, úgy az interjún sem. És hát a HR-es is ember, még ha nem is látszik rajta. 

Összességében bármi jó, ami lefoglalja a gondolatainkat. Az önsanyargatásból még sosem lett eredmény. A nagy számok törvénye pedig folyamatosan dolgozik, ezért ahogy telik az idő, az egyre több beadott önéletrajzból egyik biztosan befut, csak ki kell várni.

Az ember fia az idő múlásával mindig egyre több tapasztalatra tesz szert. Ahogy egyre több időt tölt el a munkaerőpiacon, úgy lát egyre kevesebb dologban lehetőséget. Kipróbált már sok szakmát, megismert sokféle embert, sokféle főnököt, de egy közös minden munkában volt; kevesebbet fizetett mint szerette volna.

Beszéltük már sokszor, hogy Magyarországon igen nehéz elrugaszkodni a százezer forint körüli fizetéstől, még egy jobb beosztásban is. Valahogy a munkáltatók azt gondolják, hogy ez a pénz az élethez elég. Megélhetésre elég, de a jó élethez édeskevés. Az ember meg csak gürizik, hol legalja gyártósori operátorként, hol középvezetőként, jelentősen sosem lett több a pénz. Azt meg tudjuk ugye, hogy a munkahely nem család, hanem az a hely, ahová dolgozni jár az ember, pénzért. 

Aztán ahogy az ember csalódik az ideáiban, a lehetőségeiben, a jónak hitt szakmákban, akkor egyre inkább keresi a joker szakmákat. Induljunk ki abból, hogy mindent meg lehet tanulni. Ha mást nem is, de ezt megtanultam az egyetemen annakidején. Tehát az ember körbenéz a szakmák közt és keres egy olyat, ahol jól lehet keresni. Ehhez nagy valószínűséggel nem lesz szakmája, ezért beiratkozik egy iskolába, ahol elsajátíthatja a megfelelő képestést. Ha megvan a papír, akkor már csak némi trükközés az önéletrajzzal, kreálunk némi munkatapasztalatot, és mehet is a pályázat. 

Az egyik ilyen nagy joker szakma a sofőrködés. Sok ész nem kell hozzá, megszakadni szintúgy nem kell, viszont egy teherautón meg lehet keresni a kétszázat. Gondold el, egy év alatt annyit keresel, mint eddig két év alatt. Az emberek többsége vezet autót, így ennek a szakmának a vállalásához első gondolatként nem kell más, mint hogy szeretni kell vezetni, meg világot látni. Ha ez megvan, akkor jöhetnek az esztergomi látképes papírok tömkelege, mert a B jogsink mellé szükség lesz egy C jogsira, ami kb 250.000 jó magyar forintba kerül, plusz le is kell tudni vizsgázni ugye. Aztán kell a mutatványhoz egy GKI árufuvarozói igazolvány, ez még 70.000 forint környékén mozog, majd egy PÁV 3 vizsga, ami 8000 plusz a pestre utazás költsége. Végül pedig egy kettes típusú orvosi vizsgálat, ami 6000, majd bevésetni a jogsiba az új szakmánkat plusz 4000 HUF. Tehát ha valaki a városában mindent el tud intézni akkor nagyjából 360.000 forint körüli összegért teherautósofőr lehet.

Mit kaphatunk ezért? Egy viszonylag jó fizetést. Persze itt is vannak nagyon zsugori cégek, ahol egy teherautósofőr 90 körül keres, de egy jobb cégnél nemzetközi fuvarozóként a 200 megvan. A magasröptű célokért ötször annyit kell majd küzdeni. Oké, hogy pénzünk van, de ha az ember nem sofőrként akar nyugdíjba menni, akkor még képezné magát, amit nehéz megtenni úgy, hogy alig vagyunk itthon. Ezen kívül kétszer annyit kell küzdeni a párkapcsolat vagy baráti társaság fenntartásáért. Továbbá pedig az otthoni élet illúzióját is fel kell dolgozni. A sofőr otthona a teherautó fülkéje. Persze van szép felújított lakása, esetleg benne asszonnyal és gyerekkel, de ha egy hosszabb szabadságot el kell töltenie otthon akkor előfordulhat, hogy idegennek érzed magad a saját házadban. 

A hab a tortán pedig az egészség kérdése. Valakinek nem bírja a dereka vagy a gerince a sok ülést, és kikészül. Szóval ne tegyünk fel mindent erre az egy lapra. 

Megéri vajon? Mindenki döntse el maga.

A minap olvastam Bezzeganya blogán ezt a cikket. Hogy a férfiak szerepe a családban micsoda, arról nagyjából mindenki mást tart, de azért mi megpróbálkozunk egy kulturális és funkcionális megközelítéssel, még akkor is, ha ezzel az összes nőt magunkra haragítjuk.

Először is, női egyenjogúság ide, vagy oda, amíg létezik férfi és női nem, addig ez a kettő sosem lesz egyenlő. Jogilag lehetséges egyenlőnek lenni, de kulturálisan szinte kizárt. Hiába küzdöttek a nők, hogy a férfiakkal egyenjogúak lehessenek, mikor előtte párezer évig a szokásjog volt érvényben. De talán nem is kell egyenlőnek lenniük, hiszen a szerepeik mások. Egyik se fontosabb a másiknál és egyik sem képes működni a másik nélkül.

Azt elismerem, hogy a mai férfitársadalom elég nagy hányada sajnos a léhűtő kategóriába esik, de én még azt tanultam, hogy a féfinak a kenyérkeresés után szintén jön a második műszak, ami többnyire a maszek munkát, ház körüli karbantartást, esetleg fejlesztést jelenti. Ennek ellenére a férfiak is foglalkoznak a gyerekükkel, amennyi az energiájukból telik, de ne várjuk, hogy 8 óra munka, meg még pár óra maszek után még mosogasson is.

A nők sem úgy élik meg a házimunkát, mint felelősségteljes, tiszteletreméltó munka, hanem mint kötelező rabszolgasors. Márquez nagyszerű könyvében, a Szerelem a kolera idején című alkotásában is nagyon szépen leírja, hogy az apa úgy adja át a lányának a háztartás kulcsát, hogy ez egy kitüntetés is. A lány már elég nagy és érett ahhoz, hogy ezt munkát ellássa, mert a háznak rendben kell lenni. Ja, hogy akkor még nem kellett egy nőnek 8-10 órát lehúzni a gyárban? A nők vívták ki maguknak a kétkeresős családmodellt. Az, hogy ezzel együtt nem tűnt el a háztartásbeli teendőlista, az más kérdés. Tehát nagyjából azóta megy a panaszáradat, mióta a nőnek is dolgozni kell. 

Ezen túlmenően a panaszáradat sem teljesen jogos. Ugyanis szinte minden beszélgetés vagy újságcikk alkalmával abba botlunk bele, hogy a férfi miért nem veszi ki a részét a házimunkából? Akkor én visszakérdezek, hogy a nő miért nem jön le a műhelybe és segít be a maszekba? A válasz erre az, hogy mert az férfi munka, nehéz munka, idegtépő és piszkos dolog. És akkor hol itt az egyenlőség?

Összegezve, a férfiak (jó esetben) nem azért nem veszik ki a részüket a házimunkából, mert épp elvannak meccset nézni, vagy lógatják a lábukat, hanem mert dolguk van, ami a család számára is hasznos. Tehát ha mindkét nem megmarad a maga társadalmilag elvárt szerepénél, akkor az még mindig döntetlen, és akkor ennek függvényében lehet közös megegyezéssel eltérni. Továbbá ha egy férfi hulla fáradtan esik haza meló+maszek kombótól, akkor is lesz valamennyi ideje a gyerekére, mielőtt összeesik, de porszívózásra már nem biztos.

Másképp gondolod? Ellenvéleményed lenne? Írd meg nekünk a 7szilva@gmail.com címünkre, és mi válaszolunk!