7szilva

Úgy hozta az élet, hogy sajnos saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben van az, aki „zsebbe” kapja a fizetését. Nem új keletű probléma ez, és sokaknak nem is mondok újat. Személyes tapasztalataimat olvashatjátok alább.

Dolgozni vagy dolgoztatni?

Ha megvizsgáljuk, alapvetően a három leggyakoribb munkáltató az állam, a multi, és a magyar vállalkozó. Mindhárom munkakultúrájáról tudnánk vaskos könyvet írni, de most mi a harmadikkal, a magyar vállalkozóval fogunk foglalkozni. A vállalkozással a legnagyobb gond, hogy bárki alapíthat egyet, vagy többet. A vállalkozás alapításához nem ész kell, hanem pénz. Nem is olyan régen még 500.000 Ft alaptőkével lehetett KFT-je bárkinek, és valljuk be, nem volt ez olyan lehetetlen összeg.

Egy ismerősöm – aki vállalkozik – úgy foglalta össze, hogy ha szükséged van havi 150.000 Ft körüli összegre, akkor el kell menni dolgozni. Ha többet akarsz keresni, akkor viszont dolgoztatni kell. Vitatkoztunk kicsit az ismerősömmel, hogy véleményem szerint a ha 200.000-300.000, sőt egyes szakmákban a félmillió forint sem elérhetetlen alkalmazottként. Ő erre azt felelte, hogy igen, az ígéret a nagy fizetésről mindig megvan, de nézzem meg mennyit viszek haza tizedikén.

A fizetési modell a következőképpen néz ki a vállalkozók 90%-nál. Van egyszer a bejelentett bér, ami hivatalos. Ez jó esetben 8 órás, határozatlan idejű szerződést jelent, maximum bruttó 120.000 Ft fizetéssel. Amit ezen felül keresünk, az megy bele egy fehér borítékba és nagy kegyesen megkapjuk a fizetés mellé. Ha megkérdeznénk egy vállalkozót, hogy miért teszi ezt így, azt a választ kapnánk, hogy a magas jövedelemadók miatt. A munkavállaló nem ugrál, hiszen örül, hogy van munkája, jó esetben jó nevű cégnél dolgozik, a pénze megvan így is. Akkor most jöjjön a morális oldala a dolognak, hiszen ha nem nézzük az adócsalást, még úgy is bőven találunk kivetnivalót a módszerben.

A felvételi és a munka

A fizetés megbeszélése, avagy a béralku mindig az állásinterjún történik. Az interjúztatók többsége nem fél nyíltan közölni, hogy zsebbe fizetik a minimálbéren felüli összeget, amire szerintem nincs normális emberi reakció. A munkahelyek többsége elvárja a bizalmat a munkavállalótól, hogy ne kételkedjünk a szavában, de innentől kezdve az alkalmazott ki van téve a főnök jóindulatának, amivel a tulajdonosok többsége tisztában van. Mind találkoztunk már olyan megjegyzésekkel a tulajdonosok részéről, hogy az alkalmazott csak fizetett ellenség, vagy hogy ennyien ülünk itt, de ezt és ezt mégsem intézte el senki. Nem véletlen, hogy sokak úgy tekintenek magukra, hogy „én csak egy alkalmazott vagyok”. Ebből kifolyólag sosem leszünk egyenrangú tárgyalópartnerek a feljebbvalónkkal, hiszen maximum csak kérhetünk (nehéz esetben könyöröghetünk), aztán ő vagy kinyújtja fentről segítő jobbját, vagy sem.

A fizetés borítékos részét többnyire még meg is fejelik valami teljesítménybérezéssel, vagy jutalékrendszerrel, nehogy átlátható legyen, miből és pontosan mennyi pénz kapunk. Próbáljon meg valaki odamenni a bérszámfejtőhöz, hogy akkor most számoljunk, hogy jött ez ki. Nem kell mondanom, hogy nem lesz túl segítőkész és másnap már az utcán találjuk magunkat. A jutalékon felül persze vannak az extra dolgok, amiket csak úgy illik megtenni a cégért. Ilyenek a kötelező fizetetlen túlórák, sokszor este nyolcig is, vagy hogy hétvégén és nyaralás alatt is fel kell venni a céges telefont, arról nem is beszélve, hogy a jogos fizetett szabadság a főnök szemében egyenlő a lopással fényes nappal. Esetlen jönnek hozzá még ilyen nyalánkságok, hogy maradj bent takarítani, ugorj ki a Metroba a saját kocsiddal cukorkáért a kínálóba, főzzél kávét és vidd be a tárgyalásra, ugorj be helyettesíteni éjszaka egy kollégát, akinek elege lett és lefalcolt. Ez persze nyilván a kolléga hibája és nem a cégé, ugye.

A fizetésnap

Ha minden előtt fejet hajtottunk, ha minden megalázást némán tűrtünk, ha a főnök minden viccén kellő hangerővel és átéléssel nevettünk, akkor eljutunk a fizetésnaphoz is, ahol habzó szájszéllel mogorván odadugják a fizupapírt a bejelentettről, meg nagy kegyesen a borítékot is átnyújtsák, mint egy jutalmat. Még hozzá is teszik, hogy ügyes voltál, meg szépen dolgozol. De ez nem jutalom, ez a jogos béred, amiért 08:00-tól 16:00-ig tolod a cég szekerét. A jutalom, amit a fizetéseden felül adhatnak, és ha kapsz, akkor az a munkád elismerése. Sőt, boruljon térdre a tulajdonos, hogy megspórolt egy csomó adót rajtad, sőt még egy kicsit le is csípett a jutalékból, hiszen te úgyse nézel utána. Vagy azt hitted az apró hibázások, a félrenyomtatások, a letört nyomtatófedél, a stika magánhívások cégtelefonról, a cégpénzen kajálások, stb büntetlenül maradnak? Nem, barátom! Biztos lehetsz benne, hogy fizud 8-10%-t levonják a jutalékból. Nem tudják konkrétan mit csináltál, de biztos csináltál valamit, hiszen az alkalmazott fizetett ellenség, ugye, ezért levonják és kész. Ha károgsz érte, akkor ismét kirúgás a jutalom.

Amennyiért még hajlandó vagy dolgozni

Láttál már olyat, hogy valaki pontosan annyit keres, amennyi felvételin elhangzott? Én sem. A következő a piszkos kis trükk. Az első egy-két hónapban minden simán megy, kapod a bért, amit megbeszéltetek. Aztán szépen hónapról hónapra elkezdenek kevesebbet fizetni, mindig egy kicsivel. Aztán amikor már bemész az asztalra csapni, akkor hirtelen kapsz egy magasabb fizetést, majd megint elkezdik visszavenni, míg meg nem tanulják, hogy mennyi az a pénz, amiért még hajlandó vagy dolgozni. Attól többet meg minek fizetnének? Te pedig nem mondasz fel úgysem, mert egy tizessel kevesebb lett a borítékban, meg aztán megígérték, hogy a következő hónap biztos jobb lesz.

A felmondás

A felmondás a legviccesebb része ennek a bizarr színháznak. Ha már unod:

hogy folyton szívatnak

hogy a kollégád, aki jobban nevet a főnök viccén, már rég előléptették

hogy valaki mindig megeszi a kajád a hűtőből

hogy a te asztalod van a legközelebb az ajtóhoz, ezért neked van a legtöbb munkád

hogy a kötelező túlórák ellen nem tudsz mit tenni

hogy nem érsz oda a gyerekedért az oviba soha

hogy a feleséged veled veszekedik, mert este nyolckor még telefonálsz a beosztottaddal

hogy a saját autód széthullik, mert annyit kell mászkálnod vele napközben

hogy a főnök felesége sose fizeti ki a részét a kajarendelésből

hogy mindig üvölt a rádió, pedig telefonálnál

hogy senki sincs tapintattal arra, hogy dolgoznál

hogy folyton köszönömöt kell rebegned a borítékért fizetésnapkor

hogy ebben a hónapban is éppen nem érted el a célszámokat, ezért a fizetésed megint csak ennyi

és írhat ide még bárki egy tetszőleges okot,

akkor bemész a főnökhöz és felmondasz. Mi történik ilyenkor a hivatalos sztorin kívül? Először is, rögtön te leszel a főnök legnagyobb csalódása, aki rögvest kikerül a bizalmi körből. Jön egy órás papolás, hogy ilyen jó munkahelyed többet sose lesz. Semmilyen indokot nem tudsz mondani, amivel érthetővé tennéd a felmondásod, hiszen úgyis megcáfolják, mert ez a világ legjobb munkahelye. A jobbik főnök azt mondja, hogy akkor álljál is felé s mehetsz haza, és nem fizeti ki az utolsó havi béred, jó esetben csak a borítékos részét. A szemetebb főnök azt mondja, hogy dolgozd le a felmondási idődet, és nem fizeti ki egy havi béred, meg még egy részhavit. Miért nem fizeti ki? Mert a legutolsó munkanapodon, amikor konkrétan lezárjátok a közös munkát, úgyis lesz valami gumiszabály, vagy problémás ügy, amiben érintett vagy szerintük, plusz még elmondják, hogy te tartozol nekik, mert ők kiképeztek itt, te meg most ezt a tudást máshol fogod kamatoztatni. Ez után anyázva, vagy ha jó volt a manipulálás, akkor szégyenteli érzésekkel hazakullogsz.

Nagyjából így éltem én meg ezt. Persze ne általánosítsunk, bizonyára léteznek ettől eltérő, sokkal jobb körülményeket biztosító magánvállalkozások. Rá is pihenek gyorsan, hogy aztán egy új helyen kezdhessük elölről. 

Ezt a kérdést mindannyian hallottuk már, pláne az, aki multinál dolgozik. A vállalatok - mióta világ a világ - igyekeznek kifacsarni a munkaerőből minden hasznosítható erőt, a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással.

Még régebben írtam itt a társadalmi igazságosságról és méltányosságról a pénz világában. Ez az, amire mindenki vágyik, mégis kevesen kapják meg. Mit szeretne a legtöbb dolgozó ember? Annyi pénzt amiből kiadásait tudja fedezni (rezsi, megélhetés), néhány extrát tud magának biztosítani (pl. nyaralás, autó, gyorsabb internet, stb), valamint még egy kicsit félre is tud tenni. Emellett szeretne 8 órás munkát, fizetett szabadságot, létbiztonságot, társadalombiztosítást, gyerekeinek jó óvodát és iskolát, munkáját végző rendőrt (hahaha!), és ha a nagyi beteg lesz akkor még idejében odaérjen a kórházba. Nagyjából sikerült is felvázolnom az átlag igényeket. Minden ember más és más, ezért mindenki eltér ettől egy kicsit, de alapjában véve jó lesz. 

"Becslések szerint a mai fejlődés iránya továbbra is az, hogy egyre többen dolgoznak olyan eszközök, tárgyak, berendezések előállításán, amelyek birtokában a tulajdonosnak egyre kevesebbet kell tennie azért, hogy ezek az eszközök az általa kívánt tevékenységeket elvégezzék. Ezen irányzat legvége az autopoiesis (az önteremtés, az önmagát reprodukáló szervezet), amelynek előfutára maga a számítógép. A gépesítés, az automatizálás, a technológiai fejlesztés terén megtett lépések ebbe az irányba, míg a rabszolgatartás, a cselédek, a proletárok, bérmunkások, sorkatonák, a gyermekmunka a munka másokkal való elvégeztetésének irányába mutat." by wiki

Amiket mind leírtunk odafent, az egy vállalat számára megoldandó probléma. Pláne azok a dolgok, amik "járnak" egy munkavállalónak. A hazai vállakozóknak leginkább a fizetett szabadság az ami szúrja a szemüket, mondván minek fizessenek olyan napokért amikor a melós nem is dolgozott? De ide tartozik még a GYES vagy a betegszabadság is. Ezidáig azt gondoltam, hogy kell valamiféle egyensúlyt tartani a melósok és vállalat között, hogy a kihasználás ne kaphasson teret, de számomra végül egyértelművé vált, hogy a végén mindannyian csak számok leszünk. Úgy képzelem, hogy a jövőben nem lesznek állásinterjúk, sem pofára született döntések. A főnök csak megnézi a melós kartonját, és szépen százalékosan fel lesz tűntetve, hogy mennyire bírja a munkát, mennyit tud dolgozni, hány kilot bír felemelni, és ha 110%-osan hajtjuk az illetőt mennyi idő múlva fog kifulladni. És akkor ezeknek a számoknak a függvényében majd a főnök rábök a legszívósabb emberre és azt veszi fel.

Kicsit szélsőségesnek hangzik a példám, de nem kell olyan messzire menni, hogy ilyet lássunk. A sportban már néhány éve ez a rendszer működik, a játékosok statitsztikái alapján adják-veszik a játékosokat egymás közt a klubok. Ennek tükrében beszélhetünk egyensúlyról? Nem. Mit lehet tenni? Alkalmazkodni kell. Aki már megfordult pár interjún az most is tudja már, hogy az állásokat általában a legegészségesebb, legcsaládtalanabb, legproblémamentesebb emberek kapják meg. Aki már tüsszent egyet az a rendszer ellensége. Tessék gyúrni, beszedni a sok vitamint amit a tévé reklámoz, bemagolni a lehető legtöbb szakkönyvet,  hozzászokni a kevés alváshoz, a túlórákhoz, és akkor talán fiatalaon halunk meg, de elmondhatjuk, hogy volt munkánk.

Régen jelentkeztem már új cikkel, ezért most igyekszem valami komolyat összehozni. Az elmaradás oka, hogy találtam munkát, aminek a részleteiről sokat nem mondanék, az ezzel kapcsolatos érzésekről viszont annál többet.

Először is, a túlélés alapfeltétele, hogy meg kell fogni a kapanyelet. Hiába tanulunk, hiába töltünk be jobbnál jobb pozíciókat, hiába építünk fel életünkben egy általunk elvárt színvonalat, mert ha jön a munkanélküliség, akkor előbb vagy utóbb eljutunk arra szintre, hogy mindegy, csak fizessenek. Én is közel álltam már ehhez, amikor megkérdeztem egy barátomat, hogy nem-e tud valamit. Ekkor ajánlott be lakatosnak. Életemben nem végeztem lakatosmunkát, csak a gépészeti és autószerelői ismeretimre tudtam hagyatkozni, hogy el tudjam látni a feladatomat. A kezdeti nehézségek ellenére kezdek egyre inkább belerázódni, a fizetés alapvetően jó, a főnöknél normálisabbat nem is kívánhatnék, mégis vannak dolgok, amik miatt idegölő az egész.

Alapdiplomával rendelkezem, épp a mesterképzést csinálom levelezőn, voltam sikeres vállakozó, ehhez képest most lakatos vagyok. Ezt nagyon nehéz megemészteni. Pár hónapja még milliókat bíztak rám, művelt ember voltam, sikeres munkáltató, most pedig hajnalban kelek, melós ruha a többségi viselet, és utasításoknak megfelelően vágom a vasat, majd nyakig mocskosan térek haza. Ez még csak a kisebbik gond lenne, hiszen rá lehet fogni az egészre, hogy válság van, most nehéz jobbat kapni, meg csak pár hónapig tart az egész és utána úgyis jön majd valami job, felemelőbb.

Aztán ott van a nyitás a kollégák felé. Akárhogy próbálkozok, nagyon nehéz. Miről beszélgessek velük? Eleve az alapszókincsünk sem ugyanaz. Az "ééé" a "he" a "dik" és az egyéb kötőszavak a cifrábbnál cifrább káromkodásokkal együtt nálam alpári dolog, náluk természetes és megszokott. Nehéz velük szóba elegyednem. Továbbá nekik a meló utáni tevékenység, hogy betépnek, megisznak 6-8 sört, és alvás. Az élethez való hozzáállás pedig, hogy sörre, fűre, cigire jusson, a többi nem számít. Én meg nem ittam egy rendes sört már két éve, mióta lediplomáztam, lassan 5 éve, hogy nem dohányzom, drogot meg életemben ki se próbáltam. Hogyan beszéljek ezekkel az emberekkel az egyetemi dolgokról, a sikereimről, és hogy miért nézek fel a művelt emberekre? Hogyan mondjam el nekik, hogy mit jelent egyetemi polgárnak lenni, vagy hogyan beszélgessek az előző napi berúgásukról? 

Az idegörlő gondolatok ellenszere, ha megpróbál az ember nem gondolkodni. Csak elmegy a munkába minden reggel, zombiként végrehajtja a feladatot, aztán a munka végén hazaballag, majd ahelyett, hogy a saját sorsát siratná inkább álomra hajtja a fejét. Hogy meddig lehet csinálni, azt nem tudom. Talán amíg nem jön egy másik. Lehet, hogy az ember idővel asszimilálódik, és végül maga is melós lesz. Az egyszer biztos, hogy a fehér galléros állások interjúin nem a legjobb ajánlólevél a fekete köröm, és a vastól sebhelyes alkar. 

Egy barátommal beszélgettünk erről. Állítása szerint a legtöbb melós szeretné többre vinni, ahogy én is, csak vállalkozni nem mer, a meló mellett nincs ideje és leginkább energiája tanulni, vagy másba belefogni, a pusztító gondolatok ellen pedig inkább megissza a magáét. A kőműves is azért iszik, hogy elmenjen gyorsan ismét egy nap.

Egy biztos, hogy nem szeretnék beállni ebbe a sorba. Így a kapanyelet csak addig fogjuk, amíg feltétlenül muszáj. Aki meg teheti tanuljon, amíg tud, lehetőleg hiányszakmát. Vagy menjen külföldre, ez most úgyis toplistás.

Kedves Olvasóim!

Az utóbbi napokban több olyan blogbejegyzést, cikket, e-mailt olvastam, hogy sokan egyszerűen nem találnak munkát, soha senki nem válaszol nekik, és közülük többen fél évnél régebben munkanélkül vannak. Valóban nagyon nehéz állást találni, pláne jó állást, így együttérzésünk jeléül segítő jobbot nyújtunk az álláskereső honfitársainknak! Ha nem találsz munkát, vagy most kezded az álláskeresést:

- írd meg az önéletrajzodat

- írj egy levelet hozzá röviden, hogy ki vagy, hol élsz, milyen munkákat szeretnél megpályázni

- e-mailben küldd el a 7szilva e-mail címére (jobb oldalt alul megtalálod)

Mi elolvassuk, és válaszlevelünkben hasznos információkkal látunk el, hogy nagyobb esélyed legyen megkapni a kiszemelt állást. Mindezt ingyen, és természetesen később sem kell majd termékbemutatóra jönni, meg nem is fogunk elárasztani különböző okj hiénák ajánlataival, és persze az e-mail címeteket semfogjuk kiadni senkinek. Itt sem tesszük közzé a beérkező leveleket (hacsak nem kéritek :-) Sok évet töltöttünk mi is munkakereséssel, lehet, hogy tudunk adni néhány hasznos tippet. A válasz az e-mail dömpingtől függ, lehet hogy még aznap válaszolunk, lehet hogy csak egy hét múlva, szóval köszi a türelmet előre is. Fontos, hogy mi csak segítünk, tehát nem írjuk meg senki helyett az önéletrajzot, meg nem kutatunk állások után! A gesztenyét mindenkinek magának kell kikaparni. Ez az akció addig tart ameddig tart, és van erőnk, időnk csinálni.

Tehát küldd el nekünk a CV-t, mi meg megírjuk neked a frankót! 

Sokan szeretik, sokan szidják. Valaki ennek köszönheti a szerencséjét, más a nyomorát. Ideje kicsit felcsapnunk a kapitalizmus nagykönyvét, hogy megismerjük kicsit azt a gazdasági rendszert, amiben élünk. Kapitalizmus kisokos laikusoknak.

A kapitalizmus szót sokan a lóvéval, tőzsdével és amerikával hozzák összefüggésbe, ami egyfelől helytálló, másfelől meglehetősen hiányos elképzelés. A kapitalizmus nem egy államforma, hanem egy gazdasági berendezkedés - magyarul egy pénzmozgatási forma - amelynek alapelve, hogy a termelés magántulajdonban van (tehát nem állami), aminek az első számú és legfontosabb célja, hogy profitot termeljen. Hogy mit gyárt, azt pedig a piac határozza meg. A piac pedig a nép fogyasztása. Ha az emberek többségének party napszemüvegre van szüksége, akkor a gyárak azt fognak gyártani.

A valóságban ez az egész úgy néz ki, hogy vannak a multinacionális cégek és vannak a vállakozók, akiknek mi, a pór nép melózunk, éhbérért. Mert ugye nekik a profit az első, nem az ember. Ha kereshet rajtad még egy forintot a vállalat, akkor fog is. Megkapod a kis béredet, amit a csekkek befizetése után elkölthetsz bármire, de többnyire úgyis olyan vállakozók zsebében fog landolni, mint akik téged is éhbérért dolgoztatnak. Ez erről szól, nincs mit szépíteni rajta. Hogy hol vered el a pénzed az mindegy. Ha party napszemcsit veszel, akkor party napszemcsi gyártó kizsákmányoló kezébe kerül a zsé, ha meg szalámit veszel, akkor meg a szalámi gyártó kizsákmányolóéba. A cél a profit, mindig és mindenek előtt.

A kérdés, hogy hol van itt az ember, vagy az emberség? Mondanám, hogy sehol, de ez nem lenne igaz. A mi kis kapitalista országunkban vannak civil fórumok, segélyező szervezetek, klubok, önjelölt bloggerek (mint a 7szilva), akik felemelik szavukat a kizsákmányolás ellen, szociálisabb körülményeket követelve. A probléma csak ott van, hogy ebben nincs pénz. Nem a nyerészkedésről beszélek, hanem arról, hogy senki nem jön, és ad X forintot, hogy azt osszuk szét a rászorulók között. Miért? Azért mert - kapaszkodj - nem éri meg. Ebben a gazdasági rendszerben, ha valaki adna nekem 1000 forintot, hogy azt osszam szét az olvasóim között, akkor utána azt várná, hogy én 1000+X forintot juttassak vissza. És akkor innen el is jutottunk oda, hogy miért épülnek le egyre inkább például az állami szociális ellátások. Azért, mert nem termel profitot. Beletesz az állam rengeteg zöldhasút, holott abból vehetne MOL részvényeket és tőzsdézhetne velük. Tetszik érteni? Ami marad, és amihez nyúlni lehet egy szociális szervezetnek az kizárólag az, amit önerőből létre tud hozni.

Mi az, hogy szociális/szocialista? Ezt a kis kitérőt is meg kell ejtenünk. A szocializmus nem az MSZP, mert azok csak önjelölt szocialisták, akik kikiáltották magukat mindenki megsegítőjének, közben pedig 10 forint már csak 3 forintot ér, a kenyér ára meg a triplája. Szép dolog kikiáltani magunkat szocialistának, de ahhoz tenni is kell. A szocializmus tehát egy olyan idea/elképzelés, ami elveti a magánérdeket, és kollektívákban/tömegekben gondolkodik. Tehát nem egy vagy két ember milliárdossá tétele az érdek, hanem az, hogy éljünk ugyanebből a pénzből többen, de csak úgy átlagosan. Az előző példához visszatérve; nem ad nekem senki 1000 forintot, hogy osszam szét az olvasóim között, hanem az olvasók és én elmegyünk a gyárba, termelünk, és fejenként mindenki keres annyit, mint ha szétosztottam volna az ezrest. Ez a lényegi differencia.

Mi a különbség tehát a kapitalizmus és a szocializmus között? Míg a kapitalizmusban a társadalom 1 százaléka irtózatos módon, már már elképzelhetetlen szinten megszedte magát, addig a maradék 99% a középosztály alatti szinten megpróbál valahogy túlélni. Ez van most. Mi volt régen? Az emberek 99 százalékának volt munkája, és megélt középszinten. Futotta egy panellakásra, egy Ladára, évente egy hétre a Balatonnál, és két gyerek felnevelésére, de ennyi. Nem lehetett vállalkozni, nyugati luxusmárkáknak hódolni, nem lehetett tehát megpróbálni se - legálisan - azt, hogy egy forintból kettőt csináljunk. Ez azoknak, akik most az 1% dúsgazdag, hatalmas nyomor volt, viszont azoknak, akik most a 99% pór nép, áldás volt.

Mi tehát a megoldás? Vezessük vissza a szocializmust? Nem, hiszen nem fenntartható. A válasz valahol az arany középút lenne. Tehát az 1% élehetne fele olyan gazdagon, amiből a maradék élhetne kétszer olyan jól. Az emberség része viszont rajtunk múlik. A nagy törtetésben, a profitszerzésben csak eltaposni tanultuk meg a másikat, és sokszor már azokat tapossuk el, akiket nem kellene. A munkahely lehetne családbarát, a melós meg lehetne szorgalmas. Lehet, hogy a nagy plazmatévé helyett elég egy kisebb, a megspórolt pénzből pedig el lehet vinni a családot a Balatonra egy hétvégére.

Van egy úriember, bizonyos Michael Moore, aki elég élesszavúan bírálja az USA gazdaságát és társadalmi berendezkedését. Érdemes néhány filmjét megtekinteni, hogy ott milyen állapotok uralkodtak az elmúlt 10 évben, és szembetűnő lesz a hasonlóság, hogy az ottani szemét húzásokból mennyi valósult meg kicsi hazánkban, vagy mi volt az, ami majdnem megvalósult, de hála Istennek mégsem. Aki kicsit komolyabban szeretne elmerülni a témában, annak ajánlom a Kapitalizmus: Szeretem! vagy a Sicko című dokumentumfilmjét.