Az embereket a hitük élteti. Ez még így elég közhelyesen hangzik, de ha mélyebben ásunk bele a közhelytengerbe, akkor tulajdonképpen ez az egyetlen olyan igazság, amivel tudunk is kezdeni valamit. Sőt, az embereket valójában a biztonságba és a jövőbe vetett hitük élteti.
Hogy mi a sok, a kevés, az elég, a majdnem, az egyszer fent, az egyszer lent, azt mindenkinek a saját értékrendje dönti el. Az ember lehet elégedett és boldog százezer forinttal, és lehet boldogtalan is ugyanezzel az összeggel. Lehet valaki sikeres ember a szakmunkájával, míg más egy balfék a diplomájával. Az élet tehát nem más, mint az elért eredményeinknek az értékelése. És aki semmilyen eredményt nem tud értékelni, az megkeseredett és boldogtalan ember lesz.
Én is így voltam egészen a tanulmányaim befejezéséig. Stabil, boldog és biztonságos életet élhettem, amit javarészt az ősöknek köszönhettem, mintsem a saját leleményességemnek. Aztán amikor kikerültem a nagybetűs életbe ez a teher - ami még csak nem is szintlépés, hanem szintentartás - egyszerre a nyakamba szakadt. Miután tudatosult bennem, hogy eredeti szakmám fabatkát sem ér, elkezdtem különböző tanfolyamokba és szakmákba talicskázni a megtakarított pénzemet. Tulajdonképpen az elmúlt két évben, amint a munkaerőpiacon töltöttem többet fejlődtem és képeztem magam, mint az egyetem 4 évében összesen. Pedig mennyi szakmát le lehet tenni 4 év alatt! Egy szó mint száz, hogy holtig-e abban nem vagyok egészen biztos, de hogy mocskosul sokáig kell tanulni, az egyszer fix, és csak remélhetjük, hogy a sok tanulásnak előbb vagy utóbb eredményei is lesznek. Vagy ahogy egy kocsmában hallottam egyszer; jó pap is holtig tanul, aztán mégis hülyén hal meg.
Jó éjt!
Utolsó kommentek