7szilva

Sokan szeretik, sokan szidják. Valaki ennek köszönheti a szerencséjét, más a nyomorát. Ideje kicsit felcsapnunk a kapitalizmus nagykönyvét, hogy megismerjük kicsit azt a gazdasági rendszert, amiben élünk. Kapitalizmus kisokos laikusoknak.

A kapitalizmus szót sokan a lóvéval, tőzsdével és amerikával hozzák összefüggésbe, ami egyfelől helytálló, másfelől meglehetősen hiányos elképzelés. A kapitalizmus nem egy államforma, hanem egy gazdasági berendezkedés - magyarul egy pénzmozgatási forma - amelynek alapelve, hogy a termelés magántulajdonban van (tehát nem állami), aminek az első számú és legfontosabb célja, hogy profitot termeljen. Hogy mit gyárt, azt pedig a piac határozza meg. A piac pedig a nép fogyasztása. Ha az emberek többségének party napszemüvegre van szüksége, akkor a gyárak azt fognak gyártani.

A valóságban ez az egész úgy néz ki, hogy vannak a multinacionális cégek és vannak a vállakozók, akiknek mi, a pór nép melózunk, éhbérért. Mert ugye nekik a profit az első, nem az ember. Ha kereshet rajtad még egy forintot a vállalat, akkor fog is. Megkapod a kis béredet, amit a csekkek befizetése után elkölthetsz bármire, de többnyire úgyis olyan vállakozók zsebében fog landolni, mint akik téged is éhbérért dolgoztatnak. Ez erről szól, nincs mit szépíteni rajta. Hogy hol vered el a pénzed az mindegy. Ha party napszemcsit veszel, akkor party napszemcsi gyártó kizsákmányoló kezébe kerül a zsé, ha meg szalámit veszel, akkor meg a szalámi gyártó kizsákmányolóéba. A cél a profit, mindig és mindenek előtt.

A kérdés, hogy hol van itt az ember, vagy az emberség? Mondanám, hogy sehol, de ez nem lenne igaz. A mi kis kapitalista országunkban vannak civil fórumok, segélyező szervezetek, klubok, önjelölt bloggerek (mint a 7szilva), akik felemelik szavukat a kizsákmányolás ellen, szociálisabb körülményeket követelve. A probléma csak ott van, hogy ebben nincs pénz. Nem a nyerészkedésről beszélek, hanem arról, hogy senki nem jön, és ad X forintot, hogy azt osszuk szét a rászorulók között. Miért? Azért mert - kapaszkodj - nem éri meg. Ebben a gazdasági rendszerben, ha valaki adna nekem 1000 forintot, hogy azt osszam szét az olvasóim között, akkor utána azt várná, hogy én 1000+X forintot juttassak vissza. És akkor innen el is jutottunk oda, hogy miért épülnek le egyre inkább például az állami szociális ellátások. Azért, mert nem termel profitot. Beletesz az állam rengeteg zöldhasút, holott abból vehetne MOL részvényeket és tőzsdézhetne velük. Tetszik érteni? Ami marad, és amihez nyúlni lehet egy szociális szervezetnek az kizárólag az, amit önerőből létre tud hozni.

Mi az, hogy szociális/szocialista? Ezt a kis kitérőt is meg kell ejtenünk. A szocializmus nem az MSZP, mert azok csak önjelölt szocialisták, akik kikiáltották magukat mindenki megsegítőjének, közben pedig 10 forint már csak 3 forintot ér, a kenyér ára meg a triplája. Szép dolog kikiáltani magunkat szocialistának, de ahhoz tenni is kell. A szocializmus tehát egy olyan idea/elképzelés, ami elveti a magánérdeket, és kollektívákban/tömegekben gondolkodik. Tehát nem egy vagy két ember milliárdossá tétele az érdek, hanem az, hogy éljünk ugyanebből a pénzből többen, de csak úgy átlagosan. Az előző példához visszatérve; nem ad nekem senki 1000 forintot, hogy osszam szét az olvasóim között, hanem az olvasók és én elmegyünk a gyárba, termelünk, és fejenként mindenki keres annyit, mint ha szétosztottam volna az ezrest. Ez a lényegi differencia.

Mi a különbség tehát a kapitalizmus és a szocializmus között? Míg a kapitalizmusban a társadalom 1 százaléka irtózatos módon, már már elképzelhetetlen szinten megszedte magát, addig a maradék 99% a középosztály alatti szinten megpróbál valahogy túlélni. Ez van most. Mi volt régen? Az emberek 99 százalékának volt munkája, és megélt középszinten. Futotta egy panellakásra, egy Ladára, évente egy hétre a Balatonnál, és két gyerek felnevelésére, de ennyi. Nem lehetett vállalkozni, nyugati luxusmárkáknak hódolni, nem lehetett tehát megpróbálni se - legálisan - azt, hogy egy forintból kettőt csináljunk. Ez azoknak, akik most az 1% dúsgazdag, hatalmas nyomor volt, viszont azoknak, akik most a 99% pór nép, áldás volt.

Mi tehát a megoldás? Vezessük vissza a szocializmust? Nem, hiszen nem fenntartható. A válasz valahol az arany középút lenne. Tehát az 1% élehetne fele olyan gazdagon, amiből a maradék élhetne kétszer olyan jól. Az emberség része viszont rajtunk múlik. A nagy törtetésben, a profitszerzésben csak eltaposni tanultuk meg a másikat, és sokszor már azokat tapossuk el, akiket nem kellene. A munkahely lehetne családbarát, a melós meg lehetne szorgalmas. Lehet, hogy a nagy plazmatévé helyett elég egy kisebb, a megspórolt pénzből pedig el lehet vinni a családot a Balatonra egy hétvégére.

Van egy úriember, bizonyos Michael Moore, aki elég élesszavúan bírálja az USA gazdaságát és társadalmi berendezkedését. Érdemes néhány filmjét megtekinteni, hogy ott milyen állapotok uralkodtak az elmúlt 10 évben, és szembetűnő lesz a hasonlóság, hogy az ottani szemét húzásokból mennyi valósult meg kicsi hazánkban, vagy mi volt az, ami majdnem megvalósult, de hála Istennek mégsem. Aki kicsit komolyabban szeretne elmerülni a témában, annak ajánlom a Kapitalizmus: Szeretem! vagy a Sicko című dokumentumfilmjét. 

A használt autó témájáról számtalan cikk született már. Mindenki szeretne kicsit elrugaszkodni a földtől korhatártól és pártállástól függetlenül. Gondosan gyűjtögeti a kisember is a forintokat egy bármilyen autóra, hogy véget vessen a buszozás/vonatozás/gyaloglás/biciklizés kínjainak - mert van, aki nem a sportolás utáni vágyak miatt biciklizik/gyalogol. Ha viszont nem vigyázunk a guruló vágyálom hamarosan több zöldhasút fog kiszippantani a családi kasszából, mint gondolnánk. Ez most egy olyan "tudd, hogy értsd" írás.

A használt autó mindig bukó. Ez az örök igazság, ebből kell kiindulni. Nem véletlen született meg az a mondás, hogy ha nincs elég problémád, vegyél használt autót és ha még mindig nincs elég, akkor nősülj meg. Ha megvetted X forintért a régóta vágyott Opelt/Suzukit/Ladát/stb, akkor azt már nem fogod tudni úgy eladni, hogy X+1 forintba jöjjél ki. Ha ezt a tényt elfogadtad, akkor jöhet a többi. 

Csodák nincsenek, a használt autó meg nem hibátlan. Ne hidd azt, hogy megveszed a 15 éves Golfot és azzal továbbra is rengeteg boldog kilométert fogsz megtenni, magyarán hogy csak hajtani kell. Bármennyire is hihetetlen, annak a kocsinak az összes alkatrészében, a legkisebb csavartól az utolsó kis lámpáig, minden porcikájában benne van az a pár százezer kilométer, és az a jópár év, mióta kijött a gyárból. Gondold el, hogy ha egy autó 15 éves, akkor az már látott 15 sós, vizes, latyakos, jeges telet, 15 esős őszt, 15 lakkszívó nyarat. Tizenöt éven át fingották tele az ülést, teketék a kormányt, hajtották a verdát, rongyoltak bele a kátyúba. Ez nincs rá írva a kocsira, amikor kinézed, ezt neked kell tudnod. És akkor még nem beszéltünk a simliskedésről, meg a kiflibe tört autókról, hogy azok mit láttak.

Beszéljünk egy kicsit a költségekről. Ha van pl. 350.000 forintod autót venni, akkor a többség elköveti azt a hibát, hogy vesz 350.000 forintért egy autót. Ez így nem jó. Ha van rá ennyid, akkor vegyél 200.000 forintért autót, garantáltan lesz még 50.000 az átiratás, a biztosítás, az új forgalmi meg a törzskönyv, és akkor még marad egy százasod, hogy az apró cseprő dolgokat kicseréld, vagy egy váratlan nagy szervizt finanszírozz. Láttunk már olyat, hogy valakinek vásárlás után hazafelé széugrott a váltó, elhullott egy csapágy, harangoztak a dugattyúk. Értjük, ugye.

Végezetül pedig, realistának kell lenni. Hogy vágyunk valamire az csak egy dolog. Viszont akinek csak Ladára van pénze, az egy jó Lada árából ne vegyen egy leélt C mercit. Minden autó autó, arra szolgál, hogy elvigyen A-ból B-be, a többi meg csak cicomázás. A fapadtól felfelé minden kényelmi funkció legalább plusz 5 hibaforrás is egyben. Minél öregebb a kocsi, annál inkább hibaforrás.

Összegezve, a rászánt pénznek kb. a felét szánjuk az autó vételárára, járjunk utána, hogy abból mi a legjobb, amit kapni lehet, és használjuk amíg örömünket leljük benne, és nem viszi el a családi malacperselyt. Nagyvonalakban.

Már régóta gondolkodom ennek a cikknek a megírásán, de mindig elodáztam, mert nem szeretek politikai témákba belemenni. Erről is csak úgy irogatok, mivel pártatlan vagyok, illetve mind tré.

Tehát a lényeg, hogy az utóbbi hónapokban rendszeresen tűnnek fel olyan beszédek és sajtónyilatkozatok, hogy itt kérem szépen dolgozni kell, illetve munkás ország leszünk. Nem is lenne ezzel semmi gond, hiszen dolgozni mindenkinek kell - a gyerekeket és a nyugdíjasokat leszámítva - csak hát megint a megvalósítás az, amin már fáj a hasam a nevetéstől. Ugyanis a kommunizmus újra feltalálása egy jobboldali párttól már elvele fejvakarásra késztet, de az, hogy azt hiszik, hogy a magyar egy naplopó munkakerülő, az meg már inkább bicskanyitogató. Hiszen arra vágyunk, hogy legyen jó munkahely, jó fizetés, középosztály. Ehelyett csak azt látjuk, hogy "az ellenség köztünk van", mert felül kell vizsgálni a korkedvezményes nyugdíjast, a rokkant nyugdíjast, az orvost, stb. Aki már egy nüansznyit jobban élt, összehozott magának egy szebb lakást, egy új autót, egy frankó nyugdíjat, az már egyből a nép ellensége, utolsó élősködő. Mert a magyar ember dolgos, de ugyanakkor irigy, és a mai napig is dögöljön meg a szomszéd tehene is, ha az övé megdöglött. Tényleg csak az ellenségkeresésben lennénk összetartóak?

Aztán arról ne is beszéljünk, hogy a munkahelyteremtést rögtön úgy kezdték, hogy a közintézményekben végig söpört egy olyan méretű tisztogatás, amely némelyik nagy történelmi katonai puccsot is megszégyeníti. Aki párt tag volt, az ügyintézőből egyből képviselő, meg vezérigazgató lett, aki meg nem volt az, az meg a rendszer ellensége, szemét balos. Nem érdekelte őket szegény Magdi néni, aki csak a vidéki kisváros jegyzőjének titkára volt, hogy 52 évesen hogyan fog megint munkához jutni, mikor 30 évet töltött el a közigazgatásban, ahol ugye ő most ellenség. Fütyültek ezek arra, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel, akik évtizedekig szolgálták a közt. Csak nem azt mondják, hogy "vesszen a kommunista disznó" hanem hogy "fiatalítunk", meg "nincs meg a bizalom". 

Aztán jönnek a nagyobb volumenű tisztogatások, amik ugye a nép szemében jogosak - említettem már a szomszéd tehenét -, de a politikai életben egyáltalán nem korrekt. Ismerjük ugye azt az elvet, hogy az ellenséget sosem taposhatjuk el teljesen, mert lesz még, amikor ők fognak hatalomra jutni, és akkor ugye minket se tapossanak el végleg. De mit gondoltatok? Hogy majd ezek most, hogy lecsuktak minden rohadt síboló gennyládát, majd jól lecsökkentik a fizetésüket kilencvenezerre, meg majd elmennek nyugdíjba ötvenezerért, és majd szivességből és hazaszeretetből elvezetgetik ezt a remek országot? Fütyülnek ezek ránk, sőt, hogy befogjuk a pofánkat majd lecserélik a céges páncélozott audit skoda superb-re. Hát köszi! Fütyülnek ezek mindenre. Szép dolog egy egész életet füttykoncertben eltölteni, de azért lesz majd, amikor a narancs már nem lesz menő, hanem mondjuk már mindenki inkább szilvát enne mint narancsot, és akkor bizony a szilvások sem fognak kesztyűs kézzel bánni a narancsszedőkkel. És ahogy én látom, egyre több a hétszilvafás ember, egyre több embernek szorul ökölbe a keze, és ha egyszer a nép igazán berág, akkor tudjuk ugye, hogy mire képes.

Engem is majd elásnak ezért a cikkért, vagy munkát ajánlanak, hogy fogjam be a pofám, esetleg jön értem egy nagy fekete autó. De legalább vállaltam, hogy ezt mondom. Nem vagyok én se jobbos, se balos, csak egy állástalan és dühös polgár. Hogy mi a kommunizmus hét csodája, azt pedig Fábry mester megosztja velünk.

Nem vagyunk egyformák. A kisemberek sorsa mostanában nem lett sokkal jobb, sőt, így vannak köztük, akik a pohár után nyúlnak a lét elviselhetetlen nehézségei miatt. A világban nem könnyű megtalálni a helyünket. Most abban a korban vagyok, amikor a kortársaim ittak már annyit, hogy megjelenjenek köztük az első szenvedélybetegek, és ne csak apáinkra mutogassunk ha a vedelésről van szó.

Vannak olyan ismerőseim, akik nem veszik észre. Az egyetem alatt szinte minden másnap, vagy akár minden nap megittak pár fröccsöt a főiskola előtti borozóban. Elvégre inni és dohányozni nívó volt. Köztük volt egy jó barátom is, akitől megérdeklődtem, hogy mi az a határ, ahonnét már valaki alkoholista. Állítása szerint amikor az embernek másnap hiányzik a szesz, az már az. Saját bevallása alapján ő még nem tart itt, viszont egy ünnepnapon - amikor nincs nyitva semmi - remegeve kutatott a dugisör után.

Aztán ott vannak azok akik unalmukban isznak. Ők a tevékenyebb rétegből kerülnek ki, akik ügybuzgóságuk miatt számtalan hobbinak, tevékenységnek örvendtek. Később pedig valami miatt ezek a tevékenységek eltűntek. A sok szabadidő számukra pokol, napi egy üveg bor a tévé vagy az internet előtt csak úgy eltűnik. Képesek társaságban a borosüveg mellett órákig beszélni arról, hogy mennyi mindent csináltak azelőtt, és hogy kiket ismertek, mit hoztak össze, most meg nem kellenek senkinek. A tehetetlenség is lassú öngyilkosság, akár az alkohol. Még talán őket értem meg a leginkább.

A legtipikusabbak, akik valami miatt isznak. Van egy barátom, aki egy gyönyörű nő, kedves, eszes, szórakoztató és mindenről van racionális véleménye. Nem volt kimondottan züllött, sőt, havi egy buliban meg is állt a szórakozás. Inkább a társaságot kedvelte, mint az italt. Végül nála is félresiklott valami. Véget ért a 4 éves kapcsolata, egyik pillanatról a másikra. Maga sem érti tulajdonképpen, hogy miért, csak "unatkoztak egymás mellett". Utána nem beszéltünk pár hétig, majd mikor újra láttam megdöbbenve fedeztem fel a változás jeleit. Kezdetben csak otthoni borozgatások, majd megjelentek a segítőkész barátok, és hogy ne üljön már otthon egyedül, elvitték máshová, inni. Azóta pedig koncertek, karaoke bulik szinte minden nap. Sőt büszkén mesélte, hogy még egy mixer tanfolyamra is beiratkozott. De a tanfolyamról nem mesél, arról viszont igen, hogy mennyire jó, hogy amiket kikevernek, azokat meg is kell inni, és hogy ez milyen jó. Elújságolja, hogy mennyi hódolója van, mióta a barátja nincs meg, csak éppen kapcsolatot nem tud kialakítani egyikkel sem, mivel visszazökkenni a felelősségteljes világba túl nagy feladat, ezért a válasz vagy az hogy "most jó nekem így" vagy az, hogy "én most élek" (!!!). Utóbbiért, ha nem lennénk barátok, szívlapáttal verném agyon, de hát nem vagyunk mi állatok, értjük ugye.

A csúcs viszont a tegnapi beszólás, amit nekem címeztek: miszerint nem is férfi aki nem iszik. Tehát csak azért igyunk mert azok vagyunk, amik. Ezt társaságban rendszeresen megkapom ettől az ismerőstől, hogy nem igaz hogy nem vagyok képes sörözni, amikor ők is isznak. Bűn az ha valakinek nincs kedve? Vagy nem akar? Attól már nem is férfi valaki, hogy nem a szőlőben meg a présházban éli le az életét? Valaki gondolkodni szeret, azt pedig kizárólag tiszta fejjel lehet. 

Tanulság az nincs. Elismerem, hogy a függőség nem jó, sőt, gyógyítani való betegség. De vajon megítélhetem-e én, hogy kinek mennyi joga van a pohárhoz nyúlni? Hogy kinek van elég indoka már, hogy ő ezt megtehesse? Elvégre mindenki úgy cseszi el az életét ahogy akarja, nem?

Eljött ez a pillanat is kicsiny életünkben, amikor az egyetemre jelentkezők többsége egy lépéssel följebb léphet a tudományos fokozatok szamárlétráján. Szeretnék gratulálni a 7szilva nevében mindenkinek, akinek sikerült. Hosszú várakozás, sok tanulás, küzdelem, felvételi és matek tanár győzködése ért most célba. Íme néhány jó tanács, ha megittátok a pezsgőt :)

Legelső körben azt javasolnám minden gólyának, hogy a gólyatáborba feltétlenül menjen el, hiszen itt kezdődik az igazi vedelés a valódi közösségépítés. Nem rossz dolog úgy kezdeni az évet, hogy vannak már ismerőseid, illetve rengeteg egyetemmel kapcsolatos hasznos infó is elhangzik ezekben a táborokban, amik megkönnyítik a kezdést. Sokan megalázónak gondolhatják ezeket a táborokat, pedig nem azok. Minden csak a szórakozásért van, és csak abban kell részt venned, amiben akarsz.

Tanuljatok, mert azért mentetek egyetemre. Az év nagy része buli, meg pia, meg haverok, de ha ZH van, vagy vizsgaidőszak, akkor biza tanúni kő'! A tanuláson kívüli időt pedig fordítsátok a közösségetekre. Ne várjátok, hogy mások szórakoztassanak, szervezzenek programokat, teremtsenek közösségi életet, mert ez a ti feladatotok. Jómagam anno rengeteget dolgoztam az iskola diákjaiért, sikerült igazi, összetartó közösséget kovácsolni, és annál szebb dolog pedig nincs.

A HÖK egy olyan valami, amit ne akarjatok megérteni :) A neptun is ilyen.

Ha van rá leheőség, akkor ki ne hagyjátok a kollégiumot! Az ám az igazi egyetemi élet, és rengeteg információ cserél ott gazdát. Megérne egy külön cikket.

Akit pedig nem vettek fel, az ne keseredjen el. Van egy éve, ami alatt tud dolgozni és összeszedni nem kevés pénzt, hogy mire felveszik legyen miből elkezdeni a tanulmányokat. Egy átlagos diák kb. 100.000 forintba kerül mindent összeadva. Ez nem kis pénz. Csináljatok meg egy használható szakmunkát. Akár olyat amihez közötök sincs, de mégis jól jöhet később. 

Nagyjából ennyit szerettem volna megosztani veletek. Most megyek én is ünnepelni kicsit, mert engem is felvettek mesterképzésre, levelezőn. Hamar elmegy az a két év :)